Többször is összeütközésbe került már a törvénnyel a Trump golfklubjánál merényletre készülő férfi
Átdugta a gépkarabélya csövét a kerítésen egy 58 éves, Trumpból kiábrándult férfi, akire a Secret Service ügynökei rálőttek, majd menekülés közben elfogták. A férfi Ukrajnának akart afgán önkéntes...
Brigitta e-Golfját végül a márkaszervizben ajánlott motorcsere 4,3 millió forintos árának...
Brigitta e-Golfjában kevesebb mint 70 ezer kilométer volt, amikor furcsa zajok jöttek a hajtóművéből. A garancia előzőleg lejárt, az importőr pedig nem fogadta el olvasónk méltányossági kérelmét,...
A Volkswagen ragaszkodik a Golf névhez, a következő generációba jut benzinmotor is
A márka vezetője szerint fontos szerepet szánnak a GTI és az R-elnevezésnek is, ezeket a legerősebb villanyautókra ültetik majd át, a hagyományos Golf pedig plug-in hibridként folytathatja...
Már kezdi is golfpályafutását a focit maga mögött hagyó Gareth Bale
Bale két hete jelentette be, hogy lezárja labdarúgó-karrierjét.
A francia golfpályákat a súlyos aszályban is lehet öntözni, klímaaktivisták cementtel töltik fel a...
Franciaországban akkora a szárazság, hogy a Loire folyó egyes szakaszai gyakorlatilag kiszáradtak, az ország területének kétharmadában pedig válsághelyzetet hirdettek.
Tiger Woods Írországban tért vissza
A tavaly februárban kis híján tragikus kimenetelű autóbalesetet szenvedett sztársportoló visszafogottan, sok hibával játszott.
Egyéves videót kapott fel az internet, amin egy villám belecsap egy golflabdába
Percenként két komment és hatvan szavazat érkezik rá.
Golfpályán esett össze, kórházba szállították a Harry Potter-filmekkel befutó Tom Feltont
A Draco Malfoyt játszó színész egy jótékonysági tornán lett rosszul.
A román elnök szerint a golf nem is exkluzív sport, és mindenkinek ki kellene próbálnia
Ha valaki nem a nulláról akarja kezdeni, akkor kb. 300 ezer forintnak megfelelő lejbe kerül, kicsivel többe, mint amennyi a havi román átlagkereset.
Először hódolt Trump kedvenc szórakozásának Joe Biden elnökként: elment golfozni
A játék után arról beszélt, pályarekordja továbbra is sértetlen maradt.
Kövess minket Facebookon is!