Brigitta e-Golfját végül a márkaszervizben ajánlott motorcsere 4,3 millió forintos árának töredékéért javították meg

2024. március 2. – 06:50

Brigitta e-Golfját végül a márkaszervizben ajánlott motorcsere 4,3 millió forintos árának töredékéért javították meg
Az autó a szervizben – Fotó: Olvasónk / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A villanyautók tömeges terjedésének második évtizedére világossá vált, hogy a hagyományos típusok gyártásának megszüntetése és a műfaj háttérbe szorítása nem jelent majd megváltást annak, aki azt remélte, hogy egy elektromos autó soha nem romlik el, amikor pedig mégis, nem drága a javítása.

Hasonló felismerésre jutott a Hertz autókölcsönző is, mielőtt tavaly év végén bejelentette, hogy 20 ezer villanyautót, részben Teslákat ad el flottájából. Ezek helyére benzines típusokat vásárolnak, mert a villanyautók javítása különösen egy baleset után sokkal drágább, mint a hagyományos autóké. Elsősorban az akkumulátor sérülése okozhat gondot, mert bár ezt több tervezési megoldás is védi, a javítás, de főként a csere nagyon drága lehet, ráadásul hosszadalmas is, ami további bevételkiesést jelentett a cégnek.

További probléma, hogy a mai autószervizek zömében nincs olyan szerelő, aki ért az erősáramú járműhajtásokhoz, egyúttal márka- és típusismeret is jellemzi. Bár Magyarországon is indítanak ilyen képzéseket, eleve szerelőhiány van, tehát a probléma legfeljebb évek alatt oldódhat meg.

Hasonlóan kijózanító helyzetbe került olvasónk, Brigitta, aki 2022-ben azért vásárolt cége számára egy kevesebb mint 30 ezer kilométert futott, 2019-es évjáratú Volkswagen e-Golfot, mert azt remélte, hogy ezzel az autóval nemcsak az üzemanyagköltséget csökkentheti a korábbiak töredékére, de a VW sokáig tökéletesen megbízható lesz.

Brigitta cégének Volkswagen e-Golfja – Fotó: Olvasónk / Telex
Brigitta cégének Volkswagen e-Golfja – Fotó: Olvasónk / Telex

A cég üzemanyagköltsége valóban a töredékére csökkent, csakhogy az e-Golf hajtóműve 69 ezer kilométer után zörgő, sivító hangot kezdett hallatni menet közben. A márkaszerviz fémtörmeléket talált a hajtóműolajban, ám mivel a villanymotorból, lassítóáttételből és differenciálműből álló egységet a gyár előírása szerint nem lehet megbontással javítani, és nem is forgalmaznak hozzá javítóalkatrészt, Brigitta a teljes cserére kapott árajánlatot, ami összesen 4,3 millió forintba került volna.

Mivel az e-Golf garanciája, és a szavatossági idő előzőleg lejárt, az autó gazdája méltányosságot kért az importőrtől. Ezt elutasították, elmulasztotta a 60 ezer kilométernél kötelező karbantartást. Olvasónk állítása szerint erről nem tudott, az autó műszerfala pedig nem jelezte, hogy ideje szervizbe menni, mert valaki korábban visszaállította a szervizintervallum-jelzőt.

Az ügy részleteit bemutató cikkünk megjelenése után Brigitta az E-Service Solymár független villany- és hibridautó-szervizhez fordult. Nem először találkoztak itt hajtóműhibás e-Golffal, sőt Nattán György cégvezető szerint más típusokkal, például a BMW i3-mal is előfordulnak hasonló problémák, és nem csak a Volkswagen nem kínál egyszerű és olcsó javítási megoldást a villanyautókhoz. Mielőtt a Golf hajtóművét szétszerelték, jelentkezett szerkesztőségünknél a járműhajtások rezgésvizsgálatával foglalkozó ZPTECH Engineering nevű cég vezetője, Pathy-Nagy Zoltán is, mert munkatársaival szerették volna megvizsgálni az autót.

A menet közbeni méréseket elvégezték, az így szerzett tapasztalatokat pedig részben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszéken tartott oktatásokon hasznosítják majd. Bár ezúttal a Volkswagen hibás hajtása állandó sebességnél, gyorsításkor és lassításkor egyaránt zajos volt, a kutatások célja részben egy olyan eljárás kidolgozása, amely az ehhez hasonló problémák korai azonosításában is segíthet.

Menet közbeni méréseket végeznek az autón – Fotó: ZPTECH Engineering
Menet közbeni méréseket végeznek az autón – Fotó: ZPTECH Engineering

A Golfot február elején szétszerelték, és a szerelők megállapították, hogy mindössze a középső tengely külső oldalán található golyóscsapágy ment tönkre. Jelentősen megnőtt a tengelyirányú lógása, ez okozta a rendellenes zajokat. Nattán György szerint nehéz megmondani, hogy mivel lehetne megelőzni a hasonló, feltehetően tervezési eredetű hibákat, de a műhely ügyfeleinek azt javasolják, hogy 40-50 ezer kilométerenként cseréltessék le a hajtóműolajat villanyautójukban még akkor is, ha nincs erre vonatkozó gyártói utasítás.

Az e-Golf hajtóműve egyébként egyszerű szerkezet, kevésbé összetett, mint egy hagyományos kézi sebességváltó, vagy a szintén a Volkswagen típusaiban elterjedt dupla kuplungos váltók, így a javításához nem kell ritka célszerszám, és az alkatrészek is beszerezhetők. Igaz, nem a Volkswagentől.

Mivel az E-Service korábban javított már e-Golfot, a cégnél pontosan tudták, hogy melyik cég forgalmaz hozzá csapágykészletet, ezért az összeset kicserélték Brigitta autójában is. Az autógyártók nem maguk készítik az elemi alkatrészek jelentős részét, hanem beszállítóktól vásárolják őket, és ez a villany- és hibridautók csapágyainak esetében sincs másként. Erre érdemes gondolni az összes hasonló esetben, amikor valaki mérlegeli, hogy elfogadja-e a hivatalos márkaszerviz komplett részegység cseréjére vonatkozó ajánlatát, esetleg más, alternatív, de szakszerű megoldás után néz.

A részleges felújítás után összeszerelték és visszaépítették a hajtóművet Brigitta cégének e-Golfjába, feltöltötték a megfelelő kenőanyaggal és a teljes munkáért 736 ezer forintot kértek olvasónktól, illetve egy év garanciát vállaltak az elvégzett javításra.

A független szerviz vezetője hangsúlyozta, hogy bár ez az összeg nagyjából a hatoda annak, amennyiért a teljes hajtóművet újra cserélte volna a Volkswagen hivatalos szervize, a kétféle megoldás közt jelentős a különbség. A magánműhely csak a csapágykészletet cserélte ki a villanyautóban, vagyis a fogaskerekeket, a villanymotort és az egyéb kiegészítő alkatrészeket is érintetlenül hagyták, mert ezeket hibátlannak találták. Ezzel szemben a márkaszerviz egy nullkilométeres komplett egységet épített volna be és erre gyártói garanciát adtak volna.

A Volkswagen e-Golf kiszerelt hajtóműve – Fotó: Olvasónk / Telex
A Volkswagen e-Golf kiszerelt hajtóműve – Fotó: Olvasónk / Telex

Bár a keveset futott e-Golf hajtóműhibájához hasonló esetek egyelőre nem tömegesek, ahogy villanyautóból is körülbelül csak 50 ezer van Magyarországon, a következő évek fontos kérdése, hogy a szervizek képesek lesznek-e felzárkózni az új feladatokhoz, és olyan szerelőket toborozni, akik értenek az elektromos autók szakszerű javításához.

Kicsit tágabban értelmezve az ügyet azonban van még egy gond: az autógyártók a laza jogszabályok miatt sokszor nem gondoskodnak gazdaságos javítási lehetőségekről, tehát olykor kizárólag komplett egységeket árusítanak csak a típusaikhoz. Ez nemcsak a villanyautókra jellemző, hanem a benzinesekre, dízelekre és ezek sebességváltóira is.

Az elektromos autók terjedése nemcsak a szerelőket és a műhelyeket, de a tűzoltókat is újfajta feladatok elé állítja. Bár ez a tanulási folyamat biztosan hamarabb ér véget, mint ahogy többségbe kerülnek ezek a típusok a benzinesekhez és dízelekhez képest, egy dolog akkor sem fog változni: használtautó-vásárlóként érdemes tájékozódni a döntés előtt. Nem mindegy, mennyire könnyű megoldani az egyébként valóban kevés karbantartást és javítást igénylő villanyautók felmerülő problémáit. A javítási módszerek és költségeik eldönthetik egy használt autó további sorsát, mint ahogy Brigitta cégének e-Golfját is az mentette meg a gazdasági totálkártól, hogy nem az értéke felének megfelelő megoldást volt kénytelen elfogadni, mert talált egy olcsóbbat és egyszerűbbet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!