Gazdaságpolitika

A magyar kormány úgy viselkedik, mint a Bourbonok, akik semmit sem tanultak és semmit sem...
Az önsorsrontó kormányzati álmok válság idején sem akarnak szertefoszlani.
Oda térhet vissza a kormány az idei büdzsé elszállásával, ahonnan a 2010-es évek elején a...
Már a kormány sem hiszi, hogy 1,5 százalék lesz az idei növekedés, és az idei költségvetés borulása a jövő évit is boríthatja. Ezzel pedig visszakerülnénk az uniós eljárásba, amiből 2013-ban...
A NER zavartalanul üzemel a kormányzaton belüli gazdasági viták alatt
Hiába vannak jobbító szándékú javaslatok, ezektől nem fog minőségileg megváltozni az egycentrumú, elsődlegesen lojalitás-, nem pedig piacalapú rendszer.
A tét, hogy véget ér-e az Erdoğan-korszak
Rekordinfláció és a földrengés után Törökország vasárnap választ. A Téma podcast heti adásában Móró Tamással, a Concorde vezető stratégájával beszéltük át a kiemelten fontos választás hátterét...
Medián: A fideszesek szerint a szankciók, az ellenzéki szavazók szerint a korrupció tehet...
A magyar lakosság többsége súlyosnak érzi a magyar gazdaságra nehezedő válságot, az okok tekintetében viszont nem akkora az egyetértés.
Románia utolérte Magyarországot egy főre jutó GDP-ben
Az egy főre jutó magyar GDP utolérte a portugált, az EU-s listán azonban csak hátulról a nyolcadikak vagyunk.
Mégis hol dolgozzanak az emberek, ha nem az akkumulátorgyárakban?
Az LMP, a Momentum és a Mi Hazánk is népszavazást kezdeményezett a debreceni akkumulátorgyár építése ellen, pedig az növelné a GDP-t és munkahelyeket hozna létre. Megkérdeztük a pártoktól, hogy mi a...
GKI: A magyar válságkezelő gazdaságpolitikának neve sincs, nemhogy végiggondolt stratégiája
A mértékadó szervezet gazdasági előrejelzése szerint az infláció 2023 első hónapjaiban még tovább gyorsul, csúcspontja 26% körül lesz jövő tavasszal.
Orbán Viktort és Nagy Mártont is megkérdeztük Matolcsy György súlyos kritikájáról
A kormányfőt és a gazdaságfejlesztési minisztert a Parlament folyosóján szólítottuk meg.
Nem lát olyan potenciált a kormány az oktatási reformban, mint amit Horthy vagy a kommunisták láttak
Az elmúlt 100 évben a magyar politikai elitek számára az oktatás mindig komoly dilemmát jelentett Orbán Krisztián közgazdász szerint.
Kövess minket Facebookon is!