Szentkirályi szerint Karácsony lejárt lemez, és főpolgármesterként leváltaná Gyurcsány embereit
A kormányszóvivő vállalja a főpolgármester-jelölti felkérést. Szerinte Budapest olyan főpolgármestert érdemel, aki együttműködik a kormánnyal.
Szentkirályi Alexandra, a Tarlós beosztottjából lett főpolgármester-jelölt
23 évesen fővárosi képviselő, 27 évesen már főpolgármester-helyettes volt. Az utóbbi években kormányszóvivőként és fekete öves tiktokkerként szerepelt, most pedig őt javasolják a Fidesz jelöltjének.
Szentkirályi Alexandrát indítaná a főpolgármester-választáson a Fidesz budapesti választmánya
A kormányszóvivő neve már hosszú hónapok óta keringett potenciális jelöltként, de eddig mindig azt mondta, elégedett a mostani munkájával. A kormány fekete öves tiktokkere Tarlós alatt már volt...
Mégsem lesz főpolgármester-jelölt Németh Balázs, a közmédia egykori arca
Kiderült az is, hogy mivel tölti idejét a korábbi műsorvezető.
Kubatov Gábor lenne főpolgármester, de nem biztos benne, hogy szívesen látnák Budapesten
A Fidesz pártigazgatója arról is beszélt, hogy Magyar Péterrel együtt nézett olykor Fradi-meccset, de mindig is futballistafeleségnek tartotta.
Ungár Péter: Karácsony Gergely jelenleg Gyurcsány Ferenc és Donáth Anna közös jelöltje
Az LMP társelnöke arra reagált, hogy a momentumos Bedő Dávid kijelentette, Vitézy Dávid politikai értelemben Orbán Viktor és Ungár Péter közös jelöltje.
Medián: Vitézy Dávid 23, Karácsony 37 százalékot kapna, ha most lenne a főpolgármester-választás
A volt közlekedési államtitkár valószínűleg megelőzné a kormánypártok eddig ismeretlen jelöltjét, aki 21 százalékot kapna.
24.hu: Győrfi Pál neve is felmerült a Fidesz által támogatott lehetséges főpolgármester-jelöltek...
A lap szerint piackutató cég méri az esetleges jelölteket, Vitézy Dávid mellett a mentőszolgálat szóvivője is felmerült.
Kampányüzemmódba kapcsolt Vitézy Dávid, pedig állítja, még nem biztos a főpolgármester-jelölti...
„Budapest ennél többet érdemel” – írta a korábbi közlekedési államtitkár, akit az LMP és civilek győzködnek, hogy induljon el a júniusi önkormányzati választáson. Vitézy a Telexnek azt mondta: még...
Kövess minket Facebookon is!