Ungár Péter: Karácsony Gergely jelenleg Gyurcsány Ferenc és Donáth Anna közös jelöltje

2024. február 1. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

Reagált a momentumos Bedő Dávid szerdai kijelentésére Ungár Péter, az LMP társelnöke, aki Facebook-posztjában azt írta, úgy tűnik, a Momentum új elnöksége dönti el ki a jó ellenzéki. A Momentum elnökségi tagja, Bedő Dávid szerdán kijelentette: „politikai értelemben Vitézy Dávid Orbán Viktor és Ungár Péter közös jelöltje”.

Erre két dolgot szeretnék csak mondani. Egyrészt javaslom, hogy először a saját álláspontjukat tisztázzák, mert Karácsony Gergely jelenleg Gyurcsány Ferenc és Donáth Annak közös jelöltje, amivel nekem az ég adta egy világon semmi gondom nincs, de Donáth Anna korábbi álláspontja alapján mégiscsak a hazugság és az igazság kultúrája állít közös jelöltet, ami kétségkívül újszerű nagykoalíció

– írta Ungár Péter.

Indoklásának második részében azt írta, szerinte megnyugtató lett volna, ha „az új politikai generáció pártja legalább egy várospolitikai érvet mond Karácsony Gergely mellett. Nem tették, az ellenzéki köldöknézés, a szellemi polgárháború szlogenjeinek kiabálása és status quo fenntartása számukra a politika”, írta.

Bár minden jel arra utal, hogy Vitézy Dávid kampányüzemmódba kapcsolt, az Orbán-kormány volt közlekedési államtitkár mégis azt állítja, még nem biztos a főpolgármester-jelölti indulása. Az LMP hetekkel ezelőtt jelezte, hogy támogatná Vitézy indulását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!