Foglalkoztatás

A minimálbér-emelés gyakran épp a legszegényebb dolgozókat hozza nehezebb helyzetbe
Recesszió idején felerősödhetnek az egyébként többnyire pozitívan fogadott minimálbér-emelések kedvezőtlen hatásai.
A koronavírus-válság előszele is munkahelyek tízezreit szüntette meg Magyarországon
Bár a KSH az elemzésében a koronavírus hatásáról ír, egyelőre legfeljebb a járvány előszelének következményeit láthatjuk a számokban.
Pont azok nem tudnak otthon maradni a járvány miatt, akiknek a leginkább kellene
Több mint 350 ezer 60 év feletti dolgozik, többségük olyan munkakörben, amit nem lehet távmunkában ellátni, így hiába az ajánlás, otthon maradni sem tudnak.
Könnyű munkát találni, a normális megélhetés viszont vágyálom
A legfejlettebb országokban sem lehet már normális fizetést szerezni komolyabb iskolázottság és képzettség nélkül.
Hiába ölt bele ezermilliárdokat a kormány, nem lett stratégiai ágazat a sport
Uniós összevetésben kifejezetten kevés embert foglalkoztat Magyarországon a kormány által többször is stratégiai ágazatnak minősített sport.
Már hivatalosan is nagyon durva az egészségügyben a munkaerőhiány
A tavalyi második félévben több ezer olyan ember vált munkanélkülivé, aki korábban a humán egészségügy vagy a szociális ellátás területén dolgozott.
Van, hogy hiába adná az állam, százmilliókról mondanak le a cégek
Az NGM 2012 és 2017 között 3,7 milliárd forint foglalkoztatási támogatást hagyott jóvá, de csak 2 milliárdot fizetett ki, a többit nem vették fel a cégek.
Félmillió nyugdíjas vállalna munkát
A GKI felmérése szerint többségük részmunkaidőben dolgozna szívesen.
Megszünteti a legtöbb cafeteria-elemet a kormány
Emellett csökken a munkáltatók által fizetendő szocho, és átalakul annak kedvezményrendszere is.
Sokkal több a nem tanuló és nem dolgozó fiatal magyar lány, mint fiú
Ez nem minden uniós országban van így. A fiúk esetében elértük az uniós célkitűzést, a lányok viszont nagy lemaradásban vannak.
Kövess minket Facebookon is!