Kevesebb magyar dolgozik külföldön, mint egy éve

2021. október 28. – 10:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentéséből kiderült, hogy 4 millió 687 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a július–szeptemberi időszakban. A 15–74 éves korosztályban 36 ezerrel többen dolgoznak most, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Kevesebb magyar dolgozik külföldön, a KSH adatai szerint 19 ezerrel.

A legfiatalabbak, vagyis a 15–24 évesek között viszont 14 százalékos a csökkenés, ennyivel kevesebben vállaltak munkát, mint egy éve, összesen 274 ezren dolgoznak, 46 ezren munkanélküliek. Minden más korcsoportban növekedő a trend, az 55–64 évesek közt 16,8 százalékkal vannak többen, mint egy éve.

Az országban 4 százalékos a munkanélküliségi ráta. Budapesten a legjobb a foglalkoztatottság mértéke (78,6 százalék), a Dél-Dunántúlon a legrosszabb (68 százalék).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!