Futárnak álltak a pincérek, és ez most már a foglalkoztatási adatokon is látszik

2021. február 13. – 06:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A járvány és a lezárások alaposan átrendezték a gazdasági életet ,és súlyos válságot okoztak több szektorban, ami a foglalkoztatási adatokon is meglátszik. És nem csak a munkanélküliségi rátán, hanem már azon is, melyik területen hányan dolgoznak.

A KSH megyei bontásából most Budapestet vettük ki, feltételezve, hogy a fővárosban lesz a leglátványosabb a különbség a korábbi időszakhoz képest. 2020 utolsó negyedévéről még nincsenek elérhető adatok, de mint az ábrán látható, az első kilenc hónap átalakulása is drámai; világosan kivehető, melyik ágazatok a nagy vesztesei, és melyikek a nagy nyertesei a koronavírus-gazdaságnak.

Az adatok szépen visszaigazolják azt is, amit az ember anekdotikus bizonyítékok alapján magától gondolna: a pincérek, pultosok, londinerek, szállodai takarítók jókora része valószínűleg felcsapott futárnak – még szerencse, hogy a házhozszállításra való kereslet olyan mértékben megnőtt a járvány alatt, hogy a futárcégeknek jelentős munkaerő-bővítésre volt szükségük. Ha ez nem lett volna, a mostaninál sokkal rosszabb helyzet alakul volna ki a munkaerőpiacon. Jelentősen nőtt még az infokommunikációban dolgozók száma, ebben az esetben egy olyan folyamatra erősíthetett rá a járvány, ami magától is zajlik évek óta.