Fiatalok
Csaknem minden tizedik magyar fiatal súlyos nélkülözőnek számít
Megtörte a szegény magyar fiatalok arányának csökkenését a járvány, de vannak régiós ellenpéldák is, Szlovákiában például javult a fiatalok helyzete.
Márki-Zaytól megkérdezték fiatalok, legalizálná-e a marihuánát és a melegházasságot
Az egyetemisták által alapított Mozaik Kör rendezvényén az ellenzék kormányfőjelöltje volt a vendég, akit főként a fiatalok helyzetéről kérdeztek. Oktatási, lakhatási kérdések kerültek elő, de...
Van az országban hat olyan falu, ahol egyetlen fiatal sem él
Meg is néztünk egyet, milyen ott az élet. De kettő másikat is, ahol tíz százalék alatti a fiatalok aránya. Az elöregedés és az elvándorlás miatt kihalás fenyeget egy csomó aprófalvat Magyarországon.
Nálunk nyugodt az élet, nem veszekedünk, hát nincs kivel
A magyarországi falvak ötödét fenyegeti lassú kihalás az elöregedés, az elvándorlás és a gyerekek hiánya miatt. Van száztizennégy olyan település, ahol háromszáz lakos sincs, és ahol a fiatalok...
A V4-en belül a magyar fiatalok érzik magukat a legszegényebbnek
A 15–29 éves magyarok a klímaváltozás, az egyenlőtlenségek és a korrupció miatt is aggódnak, a romáktól pedig sokkal inkább tartanak, mint a muszlimoktól vagy melegektől.
A járvány hatásai miatt telt házzal működik a Vadaskert gyermekpszichiátria
Ötször annyian jelentkeznek szorongásos, depressziós panasszal, mint a járvány előtt.
Nézze, én politikus vagyok, nem színész!
Gyurcsány Ferenc fiatalok gyűrűjében dicsérte meg Márki-Zay Pétert és szólt oda Karácsony Gergelynek. Kérdésünkre elmondta, miért nem adja át a DK elnöki székét a feleségének. Videóriport Újpestről.
Havi 250 eurót kapnának a spanyol fiatalok, ha elköltöznek a szüleiktől
Az intézkedéssel a spanyol kormány a kínlódó bérlakáspiacot is felpörgetné.
Deutsche Welle: A lengyel gimnazista, aki pert indított a kormányuk ellen
Maya szerint a kormány nem tesz a klímaváltozás ellen.
Naponta 40 percre korlátozzák a kínai fiatalokat a TikTok ottani másán
Minden 14 év alattira vonatkozik a dolog, aki a valódi nevével regisztrált, este 10 és reggel 6 között egyáltalán nem is férhetnek majd hozzá a platformhoz.









