A járvány hatásai miatt telt házzal működik a Vadaskert gyermekpszichiátria

2021. november 23. – 14:02

Másolás

Vágólapra másolva

Telt házzal működik a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia, nőtt a lelki gondokkal küzdő gyerekek száma – írja közleményében az intézmény.

A kórház szerint a 2019-es, vagyis a Covid előtti őszi időszakhoz viszonyítva 40 százalékkal emelkedett az esetek száma. A szakemberek tapasztalatai szerint az utóbbi időben

  • harmadával nőtt a figyelemzavaros esetek száma;
  • a szorongásos és depressziós zavarokkal küzdő gyerekek aránya az ötszörösére nőtt,
  • megduplázódott a kényszeres gondolatokkal és cselekedetekkel jelentkezők száma,
  • és ugrásszerűen megnőtt az önsértő fiatalok száma is.

Már a tavalyi évben is érződött a koronavírus negatív hatása, de az idei őszkezdet minden eddigi rekordot megdöntött – írják. 2021 őszén ötször annyi gyermeket láttak el szorongásos és depressziós zavarral, mint két évvel ezelőtt.

A koronavírus pszichológiai hatásai a szakemberek szerint elsősorban a serdülőket sújtják, körükben nagyon sok az „önsértő”, aki saját magának okoz könnyebb vagy akár komolyabb sérülést, mert valahogy le akarja vezetni a feszültségeit.

A közlemény szerint a járvány katalizátorként hatott a serdülők és a családok problémáira.

„Kezeltünk olyan gyereket, akit fertőződése miatt a szülei három hétre a szobájába zártak, egyáltalán nem érintkezhetett senkivel. A fizikai kontaktus hiánya nagyon komoly nehézségeket okozhat, de jelentős stresszforrás az iskolába való visszatérés is”

mondta dr. Szolnoki Nikolett, a Vadaskert gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvosa.

A koronavírus fiatalok lelki egészségére gyakorolt negatív hatásaira hívta fel a figyelmet nemrég az UNICEF is. Az ENSZ Gyermekalapja szerint mindig fontos a gyerekek mentális állapotára odafigyelni, ám a járvány miatt ez most különösen aktuális.

A szervezet szerint a 10 és 19 év közötti fiatalok közül hétből legalább egyet diagnosztizáltak valamilyen mentális zavarral a világon: csak Európában 9 millió serdülő érintett a problémában.

Ezért a mentális egészségről szól majd az UNICEF legújabb, Nézz szembe a problémával! című kampánya is. A novemberben zajló kampány plakátjai arra próbálják majd felhívni a figyelmet, hogy a lelki problémákat nem szabad tabusítani, és hogy segítséget kérni nem szégyen.

A plakátok mellett a BKV járatain is hallható lesz majd a fiatalok üzenete, amivel megpróbálják ösztönözni az utasokat, hogy figyeljenek a körülöttük élő gyerekek mentális állapotára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!