Havi 250 eurót kapnának a spanyol fiatalok, ha elköltöznek a szüleiktől

2021. október 8. – 13:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Havi hozzájárulással ösztönözné a spanyol kormány a 35 év alatti fiatalokat arra, hogy saját otthont vásároljanak maguknak. Ha a miniszterelnök által benyújtott javaslatot megszavazzák, akkor az úgynevezett „ifjúsági utalvány” azoknak a 18 és 35 év közötti fiataloknak járna, akik 23.725 eurónál, vagyis kb. 8,5 millió forintnál kevesebbet keresnek évente.

Pedro Sánchez kormányfő szerint a havi 250 eurós plusz juttatással hozzásegítenék a fiatalokat ahhoz, hogy önálló lakást béreljenek maguknak.

Jelenleg a spanyol fiatalok átlagosan 30 éves korukig a szüleikkel élnek, elemzők szerint ez még részben a 2008-as pénzügyi válság hatása.

Az Eurostat összesítése szerint az Európai Unióban a fiatalok általában 26 évesen, az Egyesült Királyságban általában 24 évesen költöznek el otthonról.

A koronavírus-járvány mélyen érintette a spanyol gazdaságot is, a fiatalok körében 38%-os a munkanélküliségi ráta, ami uniós szinten a legmagasabb érték. Emellett viszont jelentősen megnövekedtek a lakásbérleti díjak, így a fiataloknak még nehezebb elköltözniük otthonról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!