Újra lehet autózni hétfőtől a pesti alsó rakparton
Kicserélték a város egyik elöregedett ivóvíz-főnyomócsövét.
Bemutatjuk a nettó 277,5 millió forintból frissen felújított vasútállomást
A kétszintes vonatok is előre mennek, nem hátra! – írta a Facebookon Rétvári Bence, miután a kampányhajrában bemutatták a megújult Vác-Alsóváros megállót.
Díszkivilágítást kapott a megújuló Bálna
Március 15. alkalmából a magyar zászló színeiben pompázik.
Három évvel a tervezett átadás után szombaton megnyílik a felújított Operaház
Egy 138 éves épület felújítása nagyobb kompromisszummal és sokkal nagyobb büdzsével jár, mint azt korábban sejteni lehetett, mondta a tervező.
Előre nem látható munkák miatt még 800 millióval emelték meg az Operaház felújítására szánt összeget
Március 10-re tolták az átadás határidejét, március 12-én már előadást terveznek.
Látványterveken a megújuló Rákospalota-Újpest vasútállomás, lesz, ahol akár százzal is mehet majd...
Tágas, akadálymentes peronok, sok biciklitároló és felújított megállók váltanák a mostani lepukkant állomást.
Fény az alagút végén: már készülnek a Lánchíd világítóoszlopai
32 oszlopot újragyártanak, 24 kandelábert pedig gondosan restaurálnak.
Átalakítanák a New York Palota belsejét, az eredeti tervező kiborult az új, „nihilista...
Benyó László felháborítónak és a műemléki értéket sértőnek tartja a terveket. A mostani igazgató szerint viszont nem érintenének védett belső örökségi elemeket és nem változtatnák meg az általános...
Átadták a Pesti alsó rakpart egy szakaszát, de 2022-ig nem lehet használni autóval
A Margit híd és a Lánchíd közötti felújított rész jó ideig csak a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz.
Télen, tanítás alatt újít fel a tankerület egy XII. kerületi iskolát, be is áztak a tantermek
Novemberben két hétre hirtelen bezárták a Németvölgyi Általános Iskolát, amíg leszedik az azbesztpalát a tetőről, majd kiderült, hogy a vizesblokkok felújítása is elkezdődik, ami hónapokig tart...
Kövess minket Facebookon is!