Európai Unió
Megtorpant a lakások drágulása, de EU-s szinten még mindig dobogósok vagyunk
Az Eurostat felmérése szerint a hazai lakásárak 5,1 százalékos drágulásával év elején harmadikak voltunk az uniós tagállamok között.
Toroczkai: Szövetségeseinkkel megalapítjuk az EP új frakcióját
A Szabad Európa szerint a frakció kedden már be is jelentette az EP-nek a megalakulását.
Arte: Árulók vagy hősök azok a szivárogtatók, akik leleplezik a simlis üzleteket és bűnügyeket?
Az Arte betekintést enged a szivárogtatók szövevényes világába.
Euronews: Orbán valószínűleg legkorábban csak szeptemberben szólalhat fel az EP-ben
A szokások szerint az első lehetséges európai parlamenti plenáris ülésen mutatja be a soros elnökséget adó tagállam vezetője a programját, de most összetorlódtak a feladatok.
Uniós vezetőknek írt levelében tolmácsolta Putyin érveit Orbán
A moszkvai békemissziója után a magyar kormányfő megnyugtatott mindenkit, nem az EU nevében tárgyalt az Ukrajnát lerohanó oroszokkal.
Orbán Viktor: Én ismerem az oroszokat. Ők mások, mint mi
A miniszterelnök a Bildnek azt mondta, nagyon kevés ember van a világon, aki többet tud Oroszországról, mint a magyarok, Kijevet és Moszkvát pedig arra kéri, hogy hagyják abba egymás gyilkolását.
Az uniós kormányok kérdőre vonják a magyart a „békemissziók” és a soros elnökség összemosása miatt
A Népszava egyik forrása szerint Orbán szándékosan kétértelmű megnyilvánulásai miatt nem világos, hogy nem az EU-t képviselte például Putyinnál. A miniszterelnök csúsztatással magyarázkodott.
Vitályos: A francia Nemzeti Tömörülés is csatlakozik Orbánék EP-frakciójához
A kormányszóvivő bejelentése alapján az EP-ben legnagyobb, de a tegnapi nemzetgyűlési választásokon a vártnál gyengébben szereplő párt is átmegy az eddigi frakciójából a Patrióták Európáért csoportba.
Élőben elemeztük a kormányinfó bejelentéseit
Vasárnap ülésezett a kormány, hogy aztán szokatlan időpontban, hétfő reggel tartson kormányinfót Gulyás Gergely. A Telex stúdiójában Dezső Andrással és Brückner Gergellyel elemeztük a bejelentéseket.
Az idei június volt az eddigi legmelegebb, de 13 hónapja folyamatosan dőlnek a hőmérsékleti rekordok
A klímaváltozás Európa egyes részein a korábbinál több csapadékot hozott, és szakértők szerint további hőmérsékleti rekordokra számíthatunk.








