Eu
Reagált a Tisza Párt arra, hogy Lázár szerint Kollár Kinga lobbizik az EU-nál
Az ellenzéki párt szerint „attól mert egy bohóc bemegy egy palotába, nem a bohócból lesz király, hanem a palotából cirkusz”.
A francia nyugdíj nemcsak magasabb a magyarnál, de majdnem kétszer annyi ideig is folyósítják
70 évre emelik Dániában a korhatárt 2040-től, ennek kapcsán számoltunk utána, hogy az EU-ban hány évet töltenek nyugdíjban az emberek átlagosan.
Közösen kér segítséget az EU-tól 22 ország 85 főszerkesztője az ellehetetlenítési törvény miatt
A szolidaritási akcióhoz a brit Guardian és az osztrák ORF vezetője is csatlakozott. Azt kérik a kormányaiktól és az EU-tól, hogy tegyenek meg mindent a törvény megakadályozására.
Nem Magyarországra jönnek a magasan képzett szakemberek
Németország mellett több kelet-európai tagállam is vonzza a szakembereket, de Magyarország nem.
Trump miatt az EU óriási lelkesedéssel tárgyal a világ minden táján, és ez még a magyar kormánynak...
Amerika úgy döntött, hogy bezárkózik, az EU viszont épp ellenkezőleg: az unión belül és kívül is megnőtt a lelkesedés a szabadkereskedelmi egyezmények iránt. Míg Donald Trump azzal dicsekszik, hogy...
Mennyire keres jól vagy rosszul egy magyar segédmunkás európai összehasonlításban?
Dániában a legjobbak, Bulgáriában a legrosszabbak az alacsony keresetűek mutatói, nálunk vegyes a kép.
Nem is tudtam, hogy az ukrán elnök ennyire népszerű – mondta az ukrán miniszterelnök-helyettes a...
Miközben a magyar kormány alternatív népszavazást tart Ukrajna egyébként is évekre lévő EU-tagságának elutasításáról, Budapesten járt az ország euroatlanti integrációért felelős kormányfőhelyettese,...
Orbán nem biztos benne, hogy Trump komolyan gondolta Magyarország uniós kilépését
A miniszterelnök mindeközben azt írta Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek X-en, hogy Magyarország az EU tagja marad, csak átformálná azt a Patrióták Európáért nevű szövetséggel.
Jócskán bezuhant az új autók eladása az EU-ban
1,9 százalékkal csökkent a 2025 első negyedévében eladott új autók száma az Európai Unióban egy év alatt. Magyarországon viszont nőttek az eladások.
Bloomberg: Ha nem sikerül megegyeznie az EU-nak Amerikával, korlátozhatják az oda irányuló exportot
Giorgia Meloni csütörtökön Donald Trumpnál járt, a találkozó előtt bizakodva közölte, hogy biztosan egyezségre jutnak majd.









