Észak-Írország
Az évszázad legnagyobb vihara jöhet Írországban, Nagy Britanniában is piros figyelmeztetést adtak ki
A vihar várhatóan rohamosan felerősödik, és életveszélyes is lehet.
Két halálos áldozata van az Egyesült Királyságban pusztító Darragh viharnak
A vihar 150 km/h-s szelet hozott, több tízezer háztartás áramszolgáltatás nélkül maradt.
Mégis megkapta az állami pénzt a brit kormányt kritizáló Kneecap
Az észak-ír raptriónak egy éve ítélt oda 7 millió forintnyi támogatást egy feltörekvő előadókat támogató brit program, amit aztán a zenekar szövegei miatt visszavontak.
Az ír nacionalizmus szép lassan feje tetejére állítja a nyugati világot
Az írül szövegelő belfasti rapcsapatról szóló Kneecap című film sokkal több annál, mint aminek elsőre látszik: a drogoktól fűtött, önkritikus humor komoly társadalmi témákat feszeget.
Szexuális bűncselekmény miatt vették őrizetbe a legnagyobb unionista észak-írországi párt vezetőjét
Sir Jeffrey Donaldson pénteken lemondott a DUP vezetői posztjáról.
Olyan kényes politikai témához nyúlt egy Star Trek-rész, hogy évekig nem merték leadni Angliában
A legendás sci-fi sorozat egyik, 1990-ben bemutatott epizódjában olyan jóslat hangzott el 2024-ről, amit a BBC inkább nem küldött adásba.
Tizenegy éves lány futtatásával vádolnak egy magyar férfit Észak-Írországban
Az északír hatóságok szerint az 54 éves M. Zoltán szexuális szolgáltatásokra árulta a kiskorú lányt.
Észak-Írország történetében először függetlenségpártiak nyerték az önkormányzati választásokat
Az elszakadáspárti Sinn Féin lett a legnagyobb erő, ami komoly üzenet a briteknek.
Molotov-koktélokkal támadtak meg egy rendőrautót maszkos északír szeparatisták Derryben
Pedig most van a nagypénteki egyezmény 25 éves évfordulója.
Megállapodtak a britek és az EU, talán végre lezárhatják a brexit legnagyobb vitáját
Ismét alkut kötött az Egyesült Királyság és az EU Észak-Írországról, kevesebb papírmunkával járó „zöld sávokkal” és egy északíreknek adott jogi vészfékkel próbálják politikailag eladhatóvá tenni az...








