Egyesült Államok

A dezertőr, aki lerombolta a szovjetek szupertitkos vadászgépének legendáját
A MiG-25-öt az amerikaiak sokáig csak elmosódott felvételeken látták – rettegtek tőle, és meg voltak győződve, hogy mindent lepipál, amit ki tudnak állítani ellene. Aztán jött a Szovjetunióból...
Elnöki kegyelmet kapott Trumptól egykori kampánymenedzsere
Paul Manafortot többek között a 2016-os választásba való orosz beavatkozást vizsgáló nyomozás alatti hamis tanúzásért ítélték el.
Orosz külügyminiszter-helyettes: Az Egyesült Államok teljes körű elhatárolására van szükség
Oroszország semmi jót nem vár Joe Biden leendő amerikai elnöktől, sőt: csupán „szelektív párbeszédet” folytatnának a jövőben az USA-val.
Megszavazták az USA történetének második legnagyobb gazdaságösztönző csomagját
A képviselőház, majd a szenátus is megszavazta a 263 ezer milliárd forint értékű gazdaságélénkítő csomagot.
Trump elnöki rendeletben rögzítette, hogy a kormányhivataloknak szépnek kell lenniük
A rendelet szerint a középületeknek meg kell szépíteniük a közterületeket, inspirálniuk kell az embereket, valamint tiszteletet kell parancsolniuk.
Eltávolították a Capitoliumból Robert E. Lee tábornok szobrát
Virginia állam már nem érzi magáénak a polgárháborúban rabszolgatartásért harcoló tábornok szobrát.
Trump: Kína áll az Amerika elleni hackertámadás mögött, és amúgy meg én nyertem az elnökválasztást
Pár órával korábban az amerikai külügyminiszter még azt mondta, az oroszok állnak a támadás mögött.
Nagyon nehéz lesz megszabadulni az Amerikát felbolygató hekkerektől
Hiába lepleződtek le hosszú hónapok kémkedése után, még jó ideig eltarthat a kitessékelésük a kompromittált rendszerekről. Pláne, hogy úgy tűnik, több másik hátsó bejáratot is találtak. Közben a...
Pert nyert a szülei ellen egy amerikai férfi, akinek kihajították a pornógyűjteményét
Így kérheti, hogy kompenzálják a több mint 8 millió forintot érő, filmeket és magazinokat is magába foglaló kollekció elvesztéséért.
Pompeo: Oroszok állhatnak a SolarWindset érő kibertámadás mögött
Az amerikai külügyminiszter nem árult el részleteket a moszkvai szálról, Oroszország pedig tagad.
Kövess minket Facebookon is!