Pert nyert a szülei ellen egy amerikai férfi, akinek kihajították a pornógyűjteményét

2020. december 19. – 19:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pert nyert, így kompenzációt követelhet egy amerikai férfi, aki azért perelte be a saját szüleit, mert azok kidobták a nagyjából 29 ezer dollárt, vagyis durván 8,5 millió forintot érő, filmekből és magazinokból álló pornógyűjteményét – írja a The Guardian.

David Werking korábban a válása után majdnem egy évig élt a szüleivel a michigani Grand Havenben, költözésekor pedig minden cuccát átszállíttatta az új otthonába, a pornófilmjei és magazinjai azonban nem érkeztek meg. Mint kiderült, a szülei kihajították az egész kollekciót, az apja pedig azt mondta, hogy valójában csak szívességet tettek neki ezzel. Werking persze nem így érezte, úgyhogy tavaly beperelte őket, álláspontja szerint ugyanis nem volt joguk ahhoz, hogy kidobják a gyűjteményét.

A szülei azzal védekeztek, hogy főbérlőként joguk volt így tenni, de nem tudtak olyan törvényt vagy jogszabályt mutatni, ami ilyen minőségükben feljogosította volna őket a fiuk magántulajdonának megsemmisítésére. Azt viszont ők is többször elismerték, hogy valóban kidobták a gyűjteményt, ami az ügyben eljáró bíró szerint tagadhatatlanul Werkingé volt, így ő is neki adott igazat. A férfi így kártérítést követelhet a szüleitől, ami korábbi nyilatkozata alapján a kár háromszorosának megfelelő, 87 ezer dolláros, vagyis több mint 25 millió forintos összeg lehet majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!