Egyesült Államok
Az Egyesült Államok szankciót vezetett be a Pegasust gyártó NSO Grouppal szemben
Az NSO így nem üzletelhet amerikai cégekkel speciális engedély nélkül.
Elhitette a férjével, hogy Alzheimer-kóros, és lenyúlt tőle 600 ezer dollárt
Húsz év alatt gyűjtötte össze a férje jövedelméből, amit ő kezelt, mondván, a férfi beteg. Aki meg elhitte.
Az iskolai LMBTQ is téma volt a virginiai kormányzóválasztáson, ahol figyelmeztető vereséget...
Az állam inkább a demokraták felé húz, de a párt két ciklusa után veszített az eddigi kormányzó a rendpárti, konzervatív ígéretekkel kampányoló republikánus jelölttel szemben.
Először szavaztak be leszbikus nőt szövetségi szintű bíróságba az Egyesült Államokban
A szenátus 51-45 arányban támogatta Beth Robinson kinevezését.
Napokon belül megkezdhetik az 5–11 éves korosztály Pfizerrel való oltását az Egyesült Államokban
Bár a gyerekek rendszerint jobban viselik a betegséget, az amerikai hatóságok szerint a koronavírus volt tavaly a gyermekhalandóság egyik leggyakoribb oka.
Hiába várták a kisállamok, alig léptek valamit előre a G20-csúcson a klímavédelem ügyében
Tettek ugyan ígéreteket, de markáns vállalás nem született – sőt, Kína és Oroszország elnöke el sem ment a csúcstalálkozóra. Bizonytalan, mikorra érhető el a nulla szén-dioxid-kibocsátás. A hétvégi...
G20-találkozó: Biden csalódott Kína és Oroszország miatt
Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping nem voltak ott személyesen a klímaváltozásról szóló eseményen.
Amerikai hírszerzés: Nem ismerjük biztosan a koronavírus eredetét, de az kizárható, hogy biológiai...
Nyilvánosságra hozták a Joe Biden elnök által indított vizsgálat teljes jelentését. A hírszerzők szerint Kína nem tudott a vírusról a járvány kitörése előtt.
Bíróságon tálalt ki a CIA kínzással felérő vallatási módszereiről az al-Kaida egyik korábbi tagja
Majid Khan szerint a CIA ügynökei verték, nem hagyták aludni, és a végbelén keresztül táplálták azért, hogy vallomást tegyen.
Tajvan elnöke a CNN-nek elismerte: amerikai katonák vannak a szigeten
Kiképző alakulatokról van szó. Kína később úgy reagált az interjúra: határozottan ellenzik az amerikai–tajvani katonai kapcsolatfelvételt.






