Amerikai hírszerzés: Nem ismerjük biztosan a koronavírus eredetét, de az kizárható, hogy biológiai fegyver

Legfontosabb

2021. október 29. – 22:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai hírszerző közösség nyilvánosságra hozta a koronavírus eredetéről végzett vizsgálat teljes, 17 oldalas jelentését, amely ide kattintva [pdf] letölthető.

Régóta tart, és minden bizonnyal sokáig is fog még tartani a vita arról, hogy a Covid-19 betegséget és a koronavírus-világjárványt okozó SARS-CoV-2 vírusnak mi a pontos eredete. Bár a tudósok túlnyomó többsége a természetes eredetet tartja sokkal valószínűbbnek, és minden kézzel fogható tudományos bizonyíték ezt támasztja alá, a mai napig nem lehet teljesen kizárni azt sem, hogy a vírus egy laborból szabadult el. Minderről ebben a cikkben írtunk részletesen, bemutatva a felmerülő érveket és ellenérveket is, illetve azt is elmagyarázva, hogy egyáltalán mi mindent jelenthez a „természetes” és a „laboreredet”.

A vírus eredetének kérdése politikailag is erősen terhelt, Donald Trump előző amerikai elnök határozottan kiállt a mesterséges eredet elmélete mellett. Utódja, Joe Biden május végén utasította a hírszerzést, hogy 90 napon belül álljon elő a válasszal. Augusztus végén ez meg is történt, de a válasz bizonytalan volt: a hírszerző közösség sem tudott egyértelműen állást foglalni egyik vagy másik forgatókönyv mellett. Ennek a vizsgálatnak a teljes jelentését hozták most nyilvánosságra.

A vizsgálat főbb megállapításai két csoportba sorolhatók. Kezdjük azokkal, amelyekben konszenzus van a hírszerző közösség különféle ügynökségei között:

  • A vírus egy kis kiterjedésű fertőzési esemény útján kezdhetett el terjedni legkésőbb 2019 novemberében. Az első ismert gócpont 2019 decemberében alakult ki Vuhanban.
  • Kizárható, hogy a vírust biológiai fegyverként hozták volna létre.
  • A kínai tisztviselőknek a járvány kitörése előtt nem volt tudomásuk a vírusról.

Több az olyan pont, amelyben nincs teljes egyetértés az ügynökségek között, ezért ezekben a hírszerző közösség nem tudott dűlőre jutni:

  • A legtöbb ügynökség alacsony bizonyossággal, de úgy gondolja, hogy a vírust nem módosították mesterségesen. Két ügynökség úgy ítélte meg, hogy ennek eldöntésére nincs elegendő bizonyíték.
  • Négy ügynökség és a Nemzeti Hírszerzési Tanács alacsony bizonyossággal úgy gondolja, hogy a legvalószínűbb, hogy az első fertőzés természetes úton történhetett, azaz vagy maga a SARS-CoV-2 vagy egy azzal több mint 99 százalékban egyező vírus egy fertőzött állatról terjedt át egy emberre.
  • Egy ügynökség közepes bizonyosságal azt állítja, hogy az első emberi fertőzés laboratóriumi baleset eredménye lehetett.
  • Három ügynökség elemzői szerint nincs elegendő bizonyíték egyik hipotézis igazolására vagy kizárására sem.

A hírszerző közösség jelentése megállapítja, hogy a fentieknél határozottabb válasszal nem is fognak tudni előállni, hacsak új információ nem kerül elő, amely akár a természetes, akár a laboratóriumi eredetet igazolná. Ehhez azonban Kína hathatósabb közreműködésére lenne szükség, ami egyelőre hiányzik – teszik hozzá. A jelentés szerint az ellenállás egyik oka lehet az is, hogy maga Kína sem biztos abban, hogy egy alaposabb vizsgálat mire jutna, egy másik közrejátszó tényező pedig, hogy Kínát zavarja, hogy a nemzetközi közösség az ügyet arra használja, hogy politikai nyomást helyezzen rájuk.

Ahogy a vírus eredetéről szóló összefoglalónkban is megjegyeztük, az, hogy lassan két év után sincs meg a vírus természetes eredete, önmagában egyáltalán nem furcsa vagy szokatlan: a 2002-es SARS-járványt okozó SARS–CoV vírus eredetét 15 évbe telt teljesen felderíteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!