Az iskolai LMBTQ is téma volt a virginiai kormányzóválasztáson, ahol figyelmeztető vereséget szenvedtek a demokraták

2021. november 3. – 09:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A republikánusok jelöltje, Glenn Youngkin nyerte a virginiai kormányzóválasztást a demokrata Terry McAuliffe előtt – írta az MTI az adatok több mint 95 százalékos feldolgozottsága alapján.

A szerda hajnali eredménnyel már behozhatatlan előnyre tett szert az 54 éves Youngkin, aki győzelmi beszédében új munkahelyek megteremtéséről beszélt. Gazdaságélénkítést és az üzemanyagok adójának csökkentését ígérte meg. Emellett a közösségek biztonságának növelése érdekében a bűnüldöző szervek finanszírozásának megerősítéséről beszélt.

Glenn Youngkin kampánybeszédekor – Fotó: Anna Moneymaker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES / AFP
Glenn Youngkin kampánybeszédekor – Fotó: Anna Moneymaker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES / AFP

„Virginia nem lesz többé az alacsony elvárások közössége, mi a magas elvárások közössége leszünk – idézte Youngkint az MTI. – Helyreállítjuk a rendet az iskolákban, és nem hagyjuk magukra a szülőket.”

A vereség fontos figyelmeztetés a demokratáknak abban az államban, ahol Joe Biden az elnökválasztáson még 10 százalékponttal győzte le Donald Trumpot, és ahol 2002 óta öt ciklusból négyben demokrata kormányzó volt hivatalban – emlékeztetett a CNN. A demokratáknak volt egy majdnem száz évig tartó ciklusuk is 1876-tól 1970-ig, azóta nagyjából fele-fele részben volt az államnak demokrata és republikánus kormányzója. Az államban a kormányzó nem választható újra, csupán egy négyéves ciklusra töltheti be pozícióját.

Kampánytéma volt az iskolai LMBTQ

A kemény és költséges kampány főbb témái között elsősorban az abortuszhoz kapcsolódó emberi jogok jövője és az állami iskolákban zajló azon vita szerepelt, hogy lehessen-e a kiskorú iskolásoknak LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat tartani a szülők tudta és beleegyezése nélkül.

Youngkin ellenzi ez utóbbit, és ebben sok tiltakozó szülő támogatását élvezi, míg McAuliffe kijelentette, hogy amennyiben őt választják meg, támogatja a szülők tudta és beleegyezése nélküli érzékenyítést.

A Breitbart hírportál közben kiderítette: McAuliffe gyermeke magániskolába jár, ahol nem tartanak ilyen jellegű foglalkozásokat.

Virginia állam korábban nyolc elnököt adott az Egyesült Államoknak George Washingtontól kezdve Woodrow Wilsonig, többet, mint bármely más amerikai tagállam. Egyetlen kivételt leszámítva az államban az elmúlt negyven évben valamennyi kormányzóválasztáson a Fehér Ház aktuális lakójával ellenkező pártállású jelöltet választottak. Az elmúlt négy elnökválasztáson viszont az államban mindig a demokrata jelölt nyert.

Trump magát ünnepelte a győzelemmel

„Úgy tűnik, Terry McAuliffe kampánya egy bizonyos Trump nevű személy ellen nagyon sokat segített Glenn Youngkinnak” – közölte Donald Trump volt amerikai elnök kedd esti közleményében. „Még csak kampányolnom sem kellett Youngkinért, mert McAuliffe megtette helyettem. Köszönjük a MAGA (Make America Great Again, Tegyük Amerikát Ismét Naggyá) szavazóinak, hogy nagyszerűen szerepeltek!” – tette hozzá Trump arra a politikai szlogenre utalva, amelyet ő használt a 2016-os és a 2020-as elnökválasztási kampány során.

Az AP hírügynökség elemzése szerint egy évvel azután, hogy Joe Biden a 2020-as amerikai elnökválasztás során Virginia államot 10 százalékponttal megnyerte, a mostani eredmény egyfajta ítéletként értelmezhető Biden elnökségével kapcsolatban. A virginiai vereség különösen riadalmat okozhat a párton belül a jövő évi félidős választások előtt, amikor az amerikai kongresszus irányítása a tét – fogalmaztak.

New Jersey államban szintén kormányzót választottak kedden, ahol az adatok több mint 80 százalékos feldolgozottságánál a vártnál sokkal szorosabb a verseny. Miközben az elemzők egyértelműen a demokrata, jelenleg is hivatalban lévő jelölt Philip Murphy győzelmét várták, jelenleg a republikánus Jack Ciattarelli vezet.

New Yorkban a demokrata Eric Adamst választották meg a város 110. polgármesterének, aki Curtis Sliwát, a republikánusok jelöltjét győzte le. Adams, aki a New York-i rendőrség nyugalmazott kapitánya, David Dinkins után a második afroamerikai polgármestere lesz New Yorknak. A szintén demokrata jelenlegi városvezetőt, Bill de Blasiót váltó Adams a Twitteren közzétett üzenetében azt írta: „Ma este ünneplünk, mert holnap kezdődik az igazi munka!” Az új polgármester egyik fő kampányüzeneteként a rendőrség létszámának bővítését jelölte meg.

A republikánus Mike Carey nyerte azt a választást, amelyet Ohio állam 15. körzetének megürült kongresszusi helyéért írtak ki, miután Steve Stivers, az alsóház korábbi republikánus képviselője az év elején lemondott, hogy betölthesse az Ohiói Kereskedelmi Kamara elnök-vezérigazgatói pozícióját. Carey a demokraták jelöltjét, Allison Russót győzte le kedden.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!