Duna TV

RSS

Szilveszterkor kiderült, hogy inkább Novák Katalinra vagy Bodrogi Gyulára kíváncsiak a magyarok

Egyszerre mondott újévi köszöntőt a köztársasági elnök és a színész, most megvannak a nézettségi adatok.

Az Aranybulla nézettségét sem érte el a Tündérkert nyitóepizódja

Nem sokkal több embert mozgatott meg a Duna TV-n futó sorozat a Kékfénynél.

Ez a visegrádi várjáték rettentő kanos

Ha attól lesz valami olyan, mint a Trónok harca, hogy emberek páncélban beszélgetnek, és talán a rokonaikkal is szexelnek, miközben néha elnyiszálják egymás torkát, akkor a Tündérkert lett a magyar...

Visszatér a Delta, de nem Kudlik Júlia vezeti majd

A '70-es évek népszerű tudományos műsora a Duna Tv-n fut majd.

Közepes zenék, unalmas zsűri, de legalább közpénzből

Évek óta nem indulunk az Eurovízión, de az MTVA ennek ellenére is ragaszkodik a saját esztrádműsorához. A Dal lehangoló képet fest arról, hogy mit gondolnak a közmédiában a magyar könnyűzenéről.

Aranybulla-sorozat: értékelhetetlen történelemóra, amit Rákay Philipék egymilliárdból leforgattak

Történelmi dráma helyett egy borzalmas párbeszédekkel és ötvenfős tömegjelenetekkel illusztrált, sorozatként értelmezhetetlen leckét láttunk, amiben a történelmi hitelesség is billeg. Kritika.

Szilveszterkor darálható le az Aranybulla, itt egy új előzetes

De már karácsonykor szólhat a fa alatt a Bulla ciao, Bulla ciao, Bulla ciao, ciao, ciao!

Telefonon közölte Harsányi Leventével a Duna TV, hogy már nem számítanak rá a Magyarország,...

A műsorvezetőt tavaly év végén a Petőfi Rádiótól is elküldték.

Jankovics Marcell Toldija egymilliárdból egy szép illusztráció az unalomig ismert történethez

A költséges animációs sorozat a májusban meghalt Jankovics Marcell egyik utolsó munkája. A végeredmény nem lett rossz, de hiányzik belőle a bátorság.

Eurovízió nélkül A Dal már tényleg csak egy ízléstelen közpénzégetésnek tűnik

Az idén a közmédia úgy rendezte meg A Dal című zenés műsorát, hogy a győztes már nem indulhat az Eurovízión. Tök ismeretlen fellépők, közhelyeket puffogtató zsűri, és akkora érdektelenség jellemzi a...

Kövess minket Facebookon is!