A Tündérkert a legkanosabb dolog, amit Borbás Marcsi főzőműsorai után a köztévé adásba küld – folyamatos kivesézése annak, hogy a 17. században, az erdélyi fejedelem közvetlen környezetében ki, miért és hogyan akart hálni vagy nem hálni valakivel, hogy aztán a döntése előre nem látható hullámokat vessen. Éhező parasztoknak oszt kenyeret bosszúból a fejedelmi éléskamrából Báthory Gábor (Katona Péter Dániel) felesége, mert férje egy év házasság után sem hajlandó elvenni a szüzességét, inkább más nőkhöz jár. Torkokat vágnak át, mert egy testőr nem tud ellenállni egy pajzán parasztlánynak. Bánffy Dénes (Kálloy Molnár Péter) erdélyi perverz tataként egyszerűen nem bír magával, amikor meglátja a tizennégy éves Báthory Annát (Szőke Abigél), és így tovább. Nem hiába lett az az alcíme, hogy Kísértések kora.
A fiatal erdélyi fejedelem ráadásul egy különösen kanos, negyvenes hölgyekre vadászó fuckboy, akit az sem zavar, ha közvetlen beosztottjai feleségét viszi ágyba, vagy esetleg egy befolyásos özvegyet (Gáspár Kata), vagy esetleg egy enervált kézimunka közben mondja nejének, Palotsai Annának (Dobos Evelin), hogy őt ez az egész annyira nem indítja be. Sem a kézimunka, sem az elrendelt frigy. Különösen érdekes, hogy a Tündérkert Móricz Zsigmond könyveiből készült, akinél nem a művei kanosságát szokták kiemelni az iskolai tanulmányokban, és a sorozatot a szintén nem éppen a kirobbanó szexualitású filmjeiről ismert Madarász Isti rendezte. A forgatókönyvet Horváth András Dezső írta, akinek most jelenik meg az első regénye egy új, független könyvkiadónál, és nem tudom nem megemlíteni, hogy az a címe: Legjobban a nőktől féltem.
Báthory Gábor viszont nem a nőktől fél, hanem a sorozat első jelenetében egy titokzatos, nazgúlszerű lénytől, aki ott áll előtte az úton, mikor egyéves hadjárata után visszatér az otthonába. A nyakában az a medál van, amit a családja évszázadokon keresztül adott apáról fiúra, miután egy Báthory legyőzte az ecsedi sárkányt. Gábor nem éppen olyan figura, aki alkalmas a fejedelemségre: amellett, hogy leginkább a pöcsével gondolkodik, még szinte gyerek, sértődékeny, dölyfös, és általában úgy viselkedik, mint akik miatt belső vizsgálatok indulnak az egyetemista gólyatáborok után.
Sokkal higgadtabb a mellette álló tanácsadója, a mai szóval békepárti Bethlen Gábor (Bokor Barna), aki nem nézi túl jó szemmel, hogy a török sanyargatás között az egykori tanítványa, a mostani fejedelem hajdúkkal próbál rendet tenni az országban. Ég és föld, és ahogy a fejedelem mondja: az ő családi címerükben sárkányfogak vannak, a Bethlen-címerben viszont libák. Igazából hattyúk, javítja ki Bethlen.
Ha valaki a svéd halálmetál miatt kezdi el nézni a Tündérkertet, vagy éppen pont amiatt talált ide a Google segítségével, annak írom, hogy igen, Báthory Erzsébet is fontos szereplő. A gót boszorkánnyá fazonírozott és sminkelt Szamosi Zsófia alakítja teátrálisan az állítólag szolgálólányokat kínzó, valójában ispotályt üzemeltető rejtélyes asszonyt, aki protofeministaként például kifejti, hogy az ő házában egy nő felőle ugyanazt csinálhatja, mint egy férfi, például ehet jóízűen. Nem sokkal később elviszik a nádor emberei az ebédlőasztaltól, bebizonyítva, hogy azért még messze az egyenlőség.
Báthory Erzsébet afféle gyógyfüves Florence Nightingale nővér, a pincéjében a vörhenyes láz áldozatainál fakasztja a keléseket. A Tündérkert valami miatt az a sorozat, ahol a borzasztó betegségek áldozatai mind félmeztelen fiatal nők, de elismerésem, hogy egy ilyen topless gennyfakasztást sikerült leforgatni, aztán átverni a producereken és a csatornán, ritkán lát ilyet az ember. Csak hogy teljes legyen a horrorhangulat, Báthory Erzsébetnek van egy Igor-szerű, Kelemen nevű mindenese is (Elek Ferenc), akinek egy ismeretlen kór miatt deformálódott az arca, de leginkább olyan, mintha rásütöttek volna egy lángost.
Szamosira azt mondtam, hogy teátrális, de ez egyáltalán nem negatív kritika: a Tündérkert minden szereplőjét átjárja valami nagy gesztusokkal operáló színpadiasság, ami jól áll az egésznek. Az egész csúcsa egyértelműen a főintrikus Bánffyt alakító Kálloy Molnár Péter, aki mintha a végleges formáját érte volna el azzal, hogy ő lett a magyar Kígyónyelv. Van egy vágókép, ahol sejtelmesen, egy oszlop mögött lopakodva, ármánykodó fejjel nézi a történéseket, és hát én pont ezt szeretném egy olyan történelmi sorozattól, ahol annyira nincsenek finomkodások, hogy az első rész végén A hűtlen remixe szól a vége főcím alatt.
A casting egy nagy erőssége: Katona Péter Dániel tényleg elviselhetetlennek tűnik az erdélyi fejedelemként, a Keresztanyuból és az Egynyári kalandból ismert Dobos Evelin pedig szuper a hideg kezű, a szex lehetőségével ambivalens viszonyt ápoló, szűz fejedelemfeleségként, valahogy mindketten el tudják érni, hogy ne látsszon az arcukon a generáció átka, hogy ők már láttak iPhone-t az életükben.
A Tündérkert nagy gesztusokkal operál, ha ecset lenne, akkor a legvastagabb, ha vonós, akkor a nagybőgő, ha sorozat, akkor nyilván a magyar Trónok harca. Hogy maga a kifejezés mit jelent, azt nehéz körbeírni: talán egy olyan sorozat, amiben sodronyingben beszélgetnek az emberek, talán szexelnek egy rokonukkal, és stratégiailag fontos fordulatoknál átvágják szereplők torkát? Mert ha ennyi kell, akkor a Tündérkert tényleg az, a sárkányos párhuzamra ráadásul a Báthory legendárium még jobban ráerősít a lápban legyilkolt szörnnyel, és gondolom, nem hiába írják a bevezető feliratban, hogy a 17. század elején küzdelem indult a trónért Erdélyben.
A Tündérkert nem olyan fiaskó, mint az Aranybulla, főleg azért, mert a szórakoztatással foglalkozik, és nem az ismeretterjesztéssel. Még ha az első részben elhinti is, hogy micsoda ellentét van abban a csodálatos, Erdély nevű országban a szászok, a magyarok, a székelyek között, plusz még a török is ott figyel a szomszédban, a második alapján sem tudtam volna pontos ábrát rajzolni arról, hogy kik és milyen erővonalak mentén gyűlölik egymást, vagy éppen kötnek szövetséget az orrom előtt. Azt, hogy mi volt az a nazgúlszerű kámzsás valami, akit Báthory Gábor lát az ő orra előtt, azt sem tudom, de rá legalább emlékszem.
Amik jobban megmaradnak három rész alapján, azok nem az intrikák, hanem a helyzetek: ahogy egy jobbágyot felkérnek arra, hogy szúrja le a királyát, ahogy a kolozsvári szegények lelopják Bethlen Gábor csizmáját, miközben a lován ül, vagy amikor Géczy András (Rajkai Zoltán) ráhajt a fejedelem ágyasára (Parti Nóri), az meg éppen az úr ágyékánál darabol egy kolbászt az asztalon. A Tündérkert vizualitása túlságosan stúdióbelsős, de legalább vannak benne apró viccek, egyszer egy toroknyisszantásra egy csirkedarabolást vágnak az asztalon.
Az ilyen gegek, a feladatnak megfelelő színészi játékok és az egészen igényes vérontás miatt lesz a Tündérkert jobb, mint a visegrádi várjátékok, még ha a hajdúk barbár mészárlásait nem is sikerül teljesen visszaadni, vagy hogy a tömegjeleneteknél be kell érni nagyjából tíz-tizenöt koszosra mázolt statisztával. Egy alkalommal magával a rendezővel is, aki kenyeret oszt a szegényeknek – van itt valahol egy szimbólum, de egyelőre még keresem. A cselekménye az első két részben inkább csak a sakktábla felállítása, ahol a játék csak másfél óra után kezdődik el igazán, amikor beindul az intrika, és pár kifejezetten rossz arcú ember kitalálja, hogy itt az ideje eltenni láb alól a fejedelmet, akkor hirtelen helyükre kattannak a Tündérkert szándékai is. A szándékai dicséretesek.
A Tündérkert október 13., péntek estétől látható a Duna TV műsorán. A részeket a Médiaklikk.hu oldalon újra lehet majd nézni.
