Ha a sci-fiért rajongana a miniszterelnök, és nem a fociért, akkor jobb helyzetben lennék

„Ez csak egy magyar film.” Madarász Isti filmrendező nem szereti ezt hallani, még akkor sem, amikor pont ilyeneket készít. Pár évvel ezelőtt a Hurok című időutazós thrillere sem hasonlított kifejezetten azokra a filmekre, amelyeket az ország is kitermel, és a most bemutatott Átjáróháznak is mások az ambíciói, mint egy történelmi eposznak, vagy egy kis költségvetésű drámának. Nevezetesen szórakoztatni akar viccekkel, érzelmekkel, vizuális gegekkel, miközben megteremt egy fantasyvilágot Budapesten.

Az Átjáróház főhőse Krisztián (Bárnai Péter), aki egy képzelt Budapesten munkát vállal egy hullaházban. Itt, mint kiderül, az éjszakai portásmeló mellett az is lesz a dolga, hogy a világok között ragadt lelkeket végleg a túlvilágra segítse. Egy nap aztán megjelenik Ági (Rujder Vivien), akivel előző nap lekéste a randiját. Krisztián megpróbál a lánynak is segíteni, de vannak még akadályok: a főnöke (Galla Miklós), egy halott színészpojáca (Árpa Attila), és legfőképp a hullaház pincéjében tevékenykedő lélekrabló, a Boncmester (Kulka János). Segítsége is akad, az okkulthoz túlságosan értő nagynénje (Kútvölgyi Erzsébet).

Az Átjáróház két és fél éven keresztül készült, pár nappal az országos koronavírus-lezárás környékén kezdték a forgatást, és a premiert pont sikerült a foci-vb és az Avatar 2. idejére becélozni. Erről is beszélgettünk vele az interjúban, de arról is, hogy miért vállalt el az Elk*rtukot is készítő Megafilmnek egy történelmi tévésorozatot egy Móricz Zsigmond-könyvtrilógiából, hogyan tudja máshogy csavarni a karrierjét, miután besokallt az itthoni filmes mentalitástól, illetve hogy hogyan lehet egyáltalán a sikert definiálni, ha a nézőket sehogy sem lehet mérni.

Az Átjáróház már látható a mozikban.

Az Átjáróház stáblistáján köszönetet mondasz Steven Spielbergnek, Steven Soderberghnek, Pong Dzsunhónak és Rian Johnsonnak. Mit adtak ők neked?

Mindazt, amiért én filmet csinálok. Én életem első filmvetítésén, ami a Szegény Dzsoni és Árnika volt, már szerelmes lettem a filmbe. Amikor tudtam, hogy filmeket akarok csinálni, akkor a Spielberg-filmek voltak azok, amiknél azt éreztem, hogy na, ilyet akarok csinálni. Van bennük egy csoda. Mindig éreztem, hogy például nem a román új hullám az én világom. Nagyon szeretem megnézni, őszintén irigykedem, hogyan lehet ilyen mélyre szúrni a kést, de nem ilyen filmeket akartam csinálni. A Spielberg-filmeknél viszont igen. Soderbergh a legnagyobb Spielberg-rajongó, neki az a mániája, hogy az ő filmjeit némán, fekete-fehérben kell nézni, hogy semmi mást ne láss, csak a snitteket. Ha Amerikában élnék, Rian Johnson lenne a legnagyobb haverom. Csinált szélhámosfilmet, időutazósat, krimit, mindent, amit én szeretnék, de két lépéssel előttem jár. Vagy inkább tizenkettővel.

Amikor kijött a Looper, én majdnem abbahagytam a Hurok előkészítését, annyira felcseszett. Azt éreztem, hogy az a csávó az én életemet éli, ráadásul akármit nézek vele kapcsolatban, egy végtelenül szimpatikus embernek tűnik. A koreaiak, mint Pong Dzsunho, pedig pont nem olyan filmeket csinálnak, amilyeneket én szeretnék, de azt érzem náluk, hogy na, ez a cinema. Hova teszi a kamerát, miért oda teszi. Az Átjáróházban volt pár beállítás, aminél azt éreztem, hogy konkrétan a Motherből szedtük. Nem az van a képen, csak azt a hatást akarja csinálni. Nagyon odavagyok a koreai filmekért, a műfaji kavalkádjukért, engem például lenyűgözött, hogy a Memories Of Murder című dél-koreai filmben, amiben nőket erőszakol, és gyilkol meg egy sorozatgyilkos, és utána nyomoznak, olyan infantilis humor megy végig, hogy nem hittem a szememnek. Nagyon furcsa műfaji keveredés, sötét thriller melodrámával, és Benny Hill-szintű humorral. Ezt megpróbáltam az Átjáróházban is, de annyira rosszul sikerült, hogy ki kellett vágni. Ezért írtam ki oda ezeket az embereket, hátha egyszer majd meglátják.

Régebben mindig bejutottál külföldi filmek magyarországi forgatására, ez még mindig tart, vagy már hozzád járnak mások?

Külföldi produkciókra nehéz kijárni. A Vajna-korszakban könnyebb volt, Andynek volt olyan hatalma, hogy be tudott nyomni, vagy a mesterkurzusok miatt elmehettem. Ezekbe a külföldi produkciókba nagyon sok magyar szakember el tud menni dolgozni, de rendezők nem. A kellékes is arról beszélt, hogy a Dűnében hogyan oldottak meg valamit. Mindenki volt már a Dűnében, csak én nem? Ti nézitek, hogyan rendez Denis Villeneuve, és ezért pénzt kaptok? Megkértem a rendezőasszisztenseimet, hogy vigyenek el engem külföldi filmek forgatására, szintén asszisztálni. Mondtam, hogy bármit megcsinálok. Erről még nem szabad többet beszélnem, de megyek nagyon jó külföldi produkciókba asszisztálni.

Mostanra telítődtem a nagy magyar valósággal a filmes világunkban. Túl sokszor bevertem a fejem a plafonba. Az Átjáróházban volt egy nagyon frusztráló jelenség: állandóan azt kaptam meg, hogy nyugodjak meg, „ez csak egy magyar film”. Ez végtelenül felháborított, pedig a legjobb szándékkal mondták, azért, hogy ne próbáljak olyan határokat átlépni, amire nincs pénzünk. Az Átjáróházról mindenki gondolhat, amit akar, de az ambíció kiverte a plafont. Hosszú távon ezt a jó szándékot olyan mérgezőnek találtam a saját életemben, hogy elhatároztam, fogok csavarni egy olyat a karrieremen úgy, hogy külföldi produkciókban vegyek részt. Bele akarok abba folyni, hogy megszokjam: nem az a normális, ami nálunk van. Mi nagyon kicsi pályán focizunk. Most egy picit könnyebb is lenne elmennem a low budget, nagy szeretettel és nagy energiával készülő filmek irányába, de én óriási költségvetésű filmeket akarok rendezni. A Tündérkert alatt rájöttem, hogy ezt nagyon élvezem, sőt ennek a tízszeresét is élvezném.

De mit? A nagy eszközparkot, a stáb méretét?

Nagy ambíciókat és nagy vállalásokat. Számomra a magyar film rákfenéje a következő: kitalálunk valamit, nagyjából kiszámoljuk, hogy mennyi pénz, odamegyünk, és megcsináljuk. Ezt tudja a magyar film. Azt nem tudja, hogy olyan nagyot találunk ki, hogy egy évvel ezelőtt elkezdünk dolgozni, és embereket képzünk ki egy darab trükkre vagy feladatra. Azt nem tudja, hogy hónapokig építkezünk. Hogy egy kaszkadőrjelenetre hónapokig készülünk. Ez rengeteg pénz. Erre nincs lehetőségünk, örülünk, ha valamit ott a helyszínen összerakunk. Engem az vonz, hogy egy akkora truvájt csináljunk, hogy a néző azt mondja, wow.

Az Átjáróházban van néhány ilyen, a forgó díszlet vagy amikor a főszereplő biciklizik és elesik. Én az elejétől kezdve úgy akartam, hogy biciklizzen a főszereplő, belerongyoljon a lány oldalról, és essenek el mindketten. Ezt mindenki úgy csinálná meg, hogy a balesetet egy tág képben látjuk, ahol a kaszkadőrök összetörik egymást, mert így látványos és biztonságos. Máshogy nem lehet, mert a biztosítás, meg a fogát kiveri a színész, és így tovább. Mindig megyünk a könnyebb ellenállás felé, és örülünk, hogy ezt is meg lehet csinálni. Jött a közepesen elmebeteg, de zseniális kaszkadőrszakértő, Farkas Balázs, aki azt mondta, hogy hacsak nem úgy csináljuk, hogy két daruval, meg kötélpályával, meg három hétig eddzük a színészeket. Emellé viszont a költségvetésben odakerül egy lehetetlen összeg. Ezt sikerült átvernem. Irtó sok edzés, próba, tesztelés volt. De aztán a filmben tényleg biciklizik a színész, nekimennek, és elesik a földre. Ennyi. De ez engem annyira boldoggá tesz. Ehhez szakértők kellenek, pénz, és olyan gondolkodás a felső vezetők körében, hogy ez megérje. De nem éri meg. Ehhez nagy költségvetés kell, vagy a Netflix, hogy azt mondja, neki megéri. Engem ez vonz.

Magyarországon talán a Valami Amerika-sorozat éri meg.

Nagyon szeretnék óriási nézőszámot. Tavaly rendeztem egy évadnyi A mi kis falunkat, persze csak alkalmazott rendező voltam, mások mellett, a műsor maga Kapitány Iváné. Ott nagyon sokat tanultam arról, hogyan lehet valamit úgy csinálni, hogy nagyon sokan nézzék. Kapitány Iván ebben nagymester, nagyon jóba lettünk, óriási Spielberg-rajongó ő is. De amilyen műfajokban én akarok filmeket rendezni, azok kizárólag Magyarországon nem lehetnek sikeresek. Olyan filmet kell csinálnom, ami nemzetközileg is értelmezhető.

Mi a perspektívád? Egy nemzetközi reklám? Koprodukció a Netflixre? Hova tudsz menni tovább?

Elmondtad. Olyan reklámot már csináltam, ami a foci-vb alatt ment, és sokan megnézték. Egy európai szinten értelmezhető koprodukció jó irány, és azon is dolgozom, hogy figyeljenek fel rám külföldről. Szerintem fontos megérteni a játékszabályokat. Régen azt hittem magamról, hogy annyira tehetséges vagyok, hogy csak emiatt fel fognak karolni. De ez nem így megy. Kínálni kell valamit, ami kell nekik, ez nem jótékonysági intézmény. Sokat barátkozom Szentgyörgyi Bálinttal (A besúgó alkotója – K. D.), és lenyűgöz a céltudatossága. Ő abszolút ezen dolgozik, és én is ezen fogok.

Számodra akkor Antal Nimród karrierje egy cél? Valaki, aki most bérmunkákban dolgozik népszerű sorozatokban, a Stranger Thingsben?

Mundruczó Kornél is nagyon kilőtt külföldre. Rendezőként ez a legnehezebb, de az operatőreink például szárnyalnak. De igen, ez egy jó perspektíva. Ennél csak az lenne jobb, ha a Netflix elkezdene itt gyártani. Szerintem ez a jövő. A németek például egyre jobb sci-fi sorozatokat csinálnak. Én szeretnék lenni erre a magyar ember, van erre ötletem, energiám, munícióm.

Nekem picit szűk, amiben most vagyunk. Ez nem kritika, ezek számok. Akkor lennék a legboldogabb, ha magyar pénzből, magyarul csinálhatnék dolgokat, de nem jön ki a matek. Vagy történelmi hőseposzt kell csinálni, vagy romkomot. Miért ölnének bele milliárdokat egy magyar sci-fibe?

Tök jó lenne, ha nem focirajongó lenne a miniszterelnökünk, hanem sci-fi-rajongó, akkor én jobb helyzetben lennék.

Így sem vagy olyan rossz helyzetben.

De vannak matematikai realitások Magyarországon, rájöttem és kimondtam magamnak, hogy egy másik koordináta-rendszer vonz. Simán lehet, hogy nem fog összejönni. És amíg megvalósítom, valószínűleg addig is tudok izgalmas dolgokon dolgozni. Például soha nem akartam kosztümös történelmi tévésorozatot készíteni. Amikor megkerestek a Tündérkerttel, akkorra már pont telítődtem, hogy történelmi, Móricz Zsigmond, biztos poros lesz, de hát ilyet nem mondunk egy producernek. Elolvastam a forgatókönyvet, és nagyon meglepődtem már az ötödik oldalon. A személyes beszélgetésnél megkérdeztem, hogy tényleg így akarják-e megcsinálni, mert ez nagyon sötét, csavaros és kifejezetten szexi. Sose csináltam szexi dolgokat, én vagyok a rendes gyerek. De ez egy vad és kiszámíthatatlan forgatókönyv volt, tele meglepő fordulatokkal. És pont nálatok mesélte Reisz Gábor, hogy a történelmi filmekben mindig van a nagyon jó, meg a nagyon rossz, és hogy ez mennyire unalmas. A Tündérkertben nem így van, a legjobbak hozzák a legrosszabb döntéseket. Annyira meglepett, hogy ilyet is lehet, ráadásul sok-sok állami pénzből. Most fejeztünk be a munkát, és egy nagyon boldog ember vagyok.

A nyolc részt mind te rendezted. Bele tudsz ölni ennyi energiát valamibe, ami nem a szerelemprojekted?

Abszolút a szerelemprojektem lett. Már az olvasás közben azt éreztem, hogy ezt nem én írtam, nem is tudnék ilyen sötét tónusban, de ezt én akarom csinálni. Elkövettem azt a hibát az első produceri tárgyalásoknál, hogy nem feltételekkel mentem, hanem mint egy hülye rajongó. Eleinte nem úgy volt, hogy én rendezem egyedül, el sem vállaltam volna, de különböző okokból kikopott a többi rendező mellőlem. Annyira benne voltam már az előkészítésben, hogy azt gondoltam egy felelőtlen pillanatban, hogy meg tudom csinálni egyedül. Nemzetközileg is ritka az ilyen, de megnéztem, hogy ha Mike Flanagan is egyedül nyomta a Midnight Clubot, akkor én is bírni fogom. Most lett vége a forgatásnak, a végén úgy éreztük, hogy le tudnánk húzni még hatvan napot, annyira jól éreztük magunkat. Tudom, hogy a Megafilmet itt nem sikk dicsérni, de nagyon jó szakmai munka folyt ott az előkészítéstől a gyártáson keresztül a marketingig. Nagy produkció volt, féltem tőle, de megtanultam, hogy én ezt szeretem.

A Megafilm nem törte le az ambícióidat?

Egyáltalán nem. Az elején az lepett meg a legjobban, amikor leültem Helmeczy Dorottyával beszélgetni, hogy mennyire ambiciózus volt ő is, és a projekt is. Az eddigi filmjeimnél ahhoz szoktam hozzá, hogy én vagyok a motor, én rántok fel mindenkit. Az Átjáróházban ez különösen igaz volt, hiszen „ez csak egy magyar film”. Itt meg azt éreztem, hogy fel kell kötni a gatyám, ha tartani akarom az iramot, mert annyira magasan van a gyártói elvárás, és ez engem elképesztően lelkesített.

Mi volt a forrása szerinted ennek?

Dorottyának van egy nagyon személyes ambíciója, hogy mindenkinél jobbat akar csinálni. Nem megúszni akarja, mindent belead. A Megafilm kap hideget-meleget, de most, hogy ott voltam bent, azzal találkoztam, hogy tombol bennük a bizonyítási vágy, és olyan alkotók gyűltek össze, és ezek közül csak az egyik vagyok én, akik nagyon meg akarják mutatni a világnak, a látványtervezőtől az operatőrön át a zeneszerzőig.

Az Átjáróház is szerelemprojekt lett?

Erre a filmre engem felkértek. Én amúgy semmire nem vágyom jobban, mint hogy kapjak egy forgatókönyvet, ami nagyon tetszik. A kedvenc rendezőim, Spielberg és Fincher, nem írnak saját filmeket. Muhi András producer hívott fel, hogy van egy forgatókönyve Veres Attilától, amit végül nem fogadtak el a Filmalapnál, még rendező is volt, aki kiesett. Elolvastam az Átjáróházat, ami egy sokkal sötétebb, okkultabb, pesszimistább sztori volt, de nagyon tetszett. Rögtön láttam benne egy filmet, de azt is, hogy nem akarok ilyen hangulatban filmet csinálni. A vége sem tetszett. Írtam egy háromoldalas szinopszist, ami ugyanez a sztori volt, ugyanezekkel a szereplőkkel, de sokkal meseszerűbb, optimistább lett. A Filmalapnál mondták, hogy ez szuper, de mi ennek a fejlesztésére már egy fillért sem adunk, de ha átírjátok, elolvassuk. Átírtuk, elolvasták, mondták, hogy ez tök jó, de negyedannyi pénz van rá, mint amit szeretnénk. Attilával átdolgoztuk, maradtunk a realitások talaján. Volt olyan, hogy elmentünk egy víkendházba, magunkra zártuk az ajtót, és elvégeztünk öt nap alatt másfél évnyi munkát. Nekem nincs írói kreditem ebben a filmben, mindent Attila írt, de úgy tudom, nem haragszik, hogy a horroríró történetéből ilyen meseszerű világ lett. Az én fejemben az Átjáróház egy modernizált magyar népmese: van benne királyfi, királykisasszony, jó boszorkány, három próba, a Boncmester meg maga a patás ördög.

Nagyon érdekes az Átjáróház világa, ez a szocializmus maradványaiból felépülő mágikus fantáziavilág, szerinted miért bukkan fel újra és újra a magyar filmekben?

Én frászt kapok a mágikus szocializmus kifejezéstől. Szerintem a Liza, a rókatündérben és a Drakulics elvtársban helytálló, de nálam nagyon más: itt a realitástól eltávolítás a célja. A költségvetés szűkössége miatt nyúltunk ehhez. A mi magyar valóságunk nem áll jól az én történeteimnek. New York, hogy rohadna meg, minden zsánernek jó, lóghat Pókember, lehet ott sorozatgyilkosos film vagy politikai thriller is. Amikor a Hurkot csináltam, azt mondtam, hogy egy időutazós sztorit nem tudok elmesélni a Kálvin téren. Az Átjáróházról azt gondoltam, hogy nem játszódhat a mai Budapesten, mert nevetségessé válik. Voltak olyan snittek, amikben a Boncmestert kitettük egy lakótelepre, és röhejesen nézett ki, ki is vágtuk. Azt sem akartam, hogy ma játszódjon, Suzukik és Priusok között nem lehet egy ilyen mesét elmondani. Tudtuk, hogy kell busz a filmbe, de a kék 7-es busz olyan gagyi lett volna, a régi Ikarus legalább valahogy kinéz. Úgy a legkönnyebb stilizálni, hogy elkezdünk mindent bedobni, ami jól néz ki, a tűzoltóautó is egyedi lett. Nagy szívfájdalmam, hogy az egyik jelenetben a háttérben elhúz egy Combino villamos. Azt gondoltuk, hogy majd utómunkában átfestjük lilára, de már nem maradt rá pénz. Azt gondoltam, hogy ez a keveredés majd elemeli a sztorit, de volt, aki rásütötte, hogy visszavágyom a békebeli szocializmusba. Ha több pénzünk van, akkor art decóra csináljuk meg Budapestet.

Elképesztően hányatott sorsú volt a forgatás, ugye?

A Covid előtt megadta a Filmalap a zöld jelzést, megszavazta a döntőbizottság. Pár héttel később meghalt Andy Vajna, a szerződések nem lettek aláírva. A filmet csinálni kellett volna, de nem volt Filmalap, nem volt döntéshozás. Mire létrejött a Filmintézet, nekünk már volt forgatási dátumunk, az NFI-nél viszont nem tudták, hogy kik vagyunk és mit akarunk tőlük. Egyszer csak jött a hír, hogy mégis elindulhatunk. 2020. február 20-án elkezdtünk forgatni, marha lelkesen. Hallottuk, hogy Kínában valami balhé van, de ilyenkor az ember szemellenzővel forgat. A balhé jött egyre közelebb. Március 13-án szóltak, hogy holnap bezár az ország. Az elején még naivan próbáltuk megtudni, mit jelent ez, de senki nem tudott semmit. Hirtelen elkezdtek mindent lélegeztetőgépben mérni, és az lett a legutolsó a sorban, hogy Madarász Isti le tudjon forgatni egy filmet.

Júliusban újraindult az élet, és volt egy sürgetés, hogy a magyar filmipar induljon újra, ezt pedig az Átjáróház forgatásán akarták bejelenteni. Viszont a hetvenéves Kútvölgyi Erzsébetet például fel kellett hívni, hogy hajlandó lenne-e visszajönni egyáltalán emberek közé forgatni. Senki sem adott csecsemőt az egyik jelenethez. Nem lehetett statisztákkal forgatni. Végül öt részletben forgattuk le. Áldás és átok is volt: folyamatosan vágtuk, és így láttuk, mire van még szükség. Van egy jelenet, amikor Bárnai Peti leül Rujder Vivien mellé. Ott két vágás között másfél év telt el. Háromszor álmodtam azt, hogy Bárnai Peti meghízik, kopasz, és úgy néz ki mint Marlon Brando, és így jön vissza a forgatásra. Úgy volt, hogy 2023-ban, Valentin-napon lesz a bemutató, de kitalálta a forgalmazó, hogy milyen jó ötlet berakni decemberre.

Egy héttel az Avatar 2. előtt.

Pont azért, mert az Avatar miatt annyi filmet kivesznek a moziból. Nem hangzott ez rosszul, de a foci-vb-t például kihagyták a számításból. Meg a mozijegy-áremelést. Meg a csak délután kinyitó mozikat. De elhangzott az is ősszel, hogy az Avatar 2. már úgysem érdekel senkit. Magyarországon a rendezőnek minimális szava van abban, hogy a filmjét mikor mutatják be, és hogyan reklámozzák. Én ezt nagyon rosszul bírom, de vagyok annyira illedelmes, hogy azt mondjam, ez nem az én dolgom. Pontosabban mostanáig voltam illedelmes. A jövőben nem tehetem meg, hogy úgy vagyok rendezője egy filmnek, hogy nincsen komoly beleszólási jogom a dolgok menetébe. Ez lehet produceri kredit, lehet valami más. Mert nem engedhetem meg magamnak, hogy éveket töltök egy filmmel, majd odaadom valakiknek, akik nem biztos, hogy olyan gondossággal járnak el, mint én tenném. Ez nem azt jelenti, hogy ők rosszul csinálnák, csak én nem engedhetem meg már magamnak ezt. Túl sok év megy el az életemből erre.

Hogyan élted meg az utóbbi két és fél évet filmrajongóként, és milyen most ennek az időszaknak az eredményével szembesülni filmrendezőként?

A Hurok bemutatóját követő hétfő délutánig tartott egy korszak az életemben. Hétfő délutánig azt hittem, hogy a világon mindenki az én filmemet nézi, és mindenki odavan, mert elolvastam hat jó kritikát, és huszonnégy ember felhívott, hogy megnézte. Azt hiszed, hogy e körül forog a világ. Aztán szembesültem a nézőszámokkal. (4600-an vettek rá jegyet az első hétvégén – K. D.) Azt gondoltam, hogy majd én berúgom az ajtót. Megjöttem a Hurokkal, belerúgtam az ajtóba, és még résnyire sem nyílt ki. Ez egy sokk volt. Akkor elkezdtem magam tudatosan felkészíteni a realitásokra, miközben ugyanolyan naiv, idealista, álmodozó maradtam. Látva a mozi hanyatlását, a streaming térnyerését, majd mindenre rájött a Covid, megemelték a mozijegy árát, a benzin árát – elismerem, hogy most már gazdasági kérdés is a moziba járás.

Szerintem az meg fog szűnni, hogy a nap bármely órájában besétálsz valahova, és megnézhetsz egy filmet Budapest bármelyik részén. Én is egyre többet járok tematikus vetítésekre, leginkább a Bem moziba. Előre, a naptárban két hétre beírom magamnak, hogy csütörtök este majd megnézek egy Kuroszava-filmet. Nincs az a gondolat, hogy na, mit adnak. A „na, mit adnak?” az a Netflix meg az HBO Max. A Bemben amúgy mostanában állandóan telt ház van.

Kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy az Átjáróházat nem fogják annyian megnézni, mint én szeretném. A premier hetén kaptam az sms-eket, hogy milyen jó a film. Mindenkinél visszakérdeztem, hogy hányan voltak a moziban. Mindenki visszaírt, hogy csak ketten vagy hárman voltak az egész teremben. Leültem, tudtam, hogy hány moziban megy, és kiszámoltam, hogy kb. mennyi lehet az első hétvége nézőszáma. Aztán a hivatalos annál is kevesebb lett. Ez marhára rosszulesett, de nem lepett meg. Én arra készülök, hogy nagyon sok filmet fogok még rendezni, de valószínűleg már nem elsősorban moziba. Olyan szomorúan mondom ezt a mondatot, ahogy csak lehet.

Ez tényleg szomorú.

Irigylem James Cameront, aki a mozikban fogja bemutatni a következő pár filmjét. De maga Spielberg nyilatkozta, hogy A Pentagon titkai című 2017-es filmje moziban nagyot bukott, és sajnálja, hogy nem az akkor annyira még nem erős Netflixen jött ki, mert milliók megnézték volna. Mert az nem egy mozifilm volt. És ha itthonra tekintünk: tegyük félre mindenkinek a szája ízét: a Petőfi-film költségvetése, sztorija, és remélhetőleg látványa az viszont egy mozifilm. Ahogy a Kincsem is az volt. A szándék csillagos ötös. Persze nagyon nehéz erről beszélni, hiszen olyan ma a közhangulat, hogy ha megdicsérem a Petőfi-filmet, egy bizonyos közeg szétszed. Ha szidom, egy másik közeg szed szét. De én mint filmalkotó, hadd mondjam akkor is azt, hogy örülök a Petőfi-filmnek. Nagyon tetszik, amit látok belőle. Tök jó, hogy vannak ilyenek. Abba nem akarok belemenni, hogy ki miért kap pénzt, mert erről mindenki kétfélét gondol, és én biztos, hogy nem fogok még egy éket beleütni a véleményszakadékba. Őrülten drukkolok mindenkinek, a Petőfi-filmnek, a Hunyadi-sorozatnak, a tatárjárásos filmnek, a saját Tündérkertemnek. Bárcsak jók lennének ezek. És bárcsak csinálhatnék még mozifilmeket is.

A mozifilmeknél fontosak neked a nézőszámok, de, mondjuk, a Tündérkert sikerénél mi lenne a mérce?

Lesz majd egy saját belső mércém, lesz egy elégedettségi mutató a Megafilm részéről, és az NFI, illetve az MTVA részéről is lesz egy mondás, hogy ennek így örültek-e vagy sem. A magyar filmeknél sosem az anyagi megtérülés a lényeg, hanem a… és itt van egy nagy kérdőjel. Közhangulat? Azt nagyon lehet befolyásolni a médiával, amit szintén lehet befolyásolni. Majd megnézem a Duna TV számait: ha a csatorna átlaga felett van hárommal, az jó, de az a Való Világhoz képest még mindig egy nagyon alacsony szám lesz. Szóval magam sem tudom. Talán ha berendelik a második évadot. Nekem egyébként van egy saját mércém, amihez tartom magam: hogy csinálhatok-e még filmeket. Azt nem tudom pontosan megmondani, hogy mi alapján tudok még filmeket csinálni, nem a mozis nézettség alapján, az tuti, mert mind a két filmem rossz számokat produkált. Az elmúlt 6-8 évben viszont nagyon sokat forgathattam, tévésorozatot, reklámot, filmet. Közepesen ügyes vagyok, meglehetősen megbízható, megcsinálom, amit vállaltam.

Lehet, hogy a megbízhatóság a lényeg, nem? Tudják, hogy Madarász Istivel nem lesz baj.

Rendeztem Barátok köztöt is, ami a legnagyobb dara, ami létezik, onnan nem küldtek el. Aztán A mi kis falunkat is, és abban is beváltam. Úgy tűnik, hogy a Tündérkertben is szerettek. De utálnám azt, ha az lenne az első számú tulajdonságom, hogy Isti az, aki mindent leforgat határidőre. Ennél nagyobb az önbecsülésem.