„Nem tudok úgy belépni a Pilvaxba, hogy ne facsarodna össze a szívem”
– mondja Rákay Philip, a Most vagy soha című óriás-költségvetésű, március 15-ről szóló film forgatókönyvírója és saját definíciója szerint „art producere”, mielőtt belépnénk a Pilvax másába a Fóton felhúzott díszletben. Nem látom rajta, hogy összefacsarodna a szíve, végig a professzionalizmus látszik rajta.
Az is igaz, hogy ez a Pilvax nem pontosan ugyanaz a Pilvax – ugyan részleteiben, a karambolasztalok elrendezésében vagy az étlapban is próbálták rekonstruálni a magyar történelem legendás kávézóját, a márciusi ifjak törzsasztalát máshova kellett rakni, a belső teret a filmezés igényei miatt 15 százalékkal meg kellett növelni, és Rákay szerint az eredeti zöld tapétát barnára cserélték. A producer szerint az akkori Pilvaxot nagyjából úgy kell elképzelni, mint valamit, ami félúton van „egy romkocsma és egy trendi szórakozóhely között.”
És természetesen azért sem igazi, mert ott van Fóton, a semmi közepén, egy díszletváros egyetlen belső, felépített helyszíneként, amit a magyar sajtónak csütörtök délelőtt részletesen bemutatott Rákay Philip, Szente Vajk társ-forgatókönyvíró, illetve a film rendezője, Lóth Balázs (Pesti balhé). Forgatás nem volt, szünetet tartottak, de nagyjából a forgatás felével vannak meg, szeptemberben tervezik befejezni a hetvennapos forgatást, majd kezdődik az utómunka. A tervezett bemutató 2024, valószínűleg március 15. környéke.
A Most vagy soha a jelenlegi állás szerint a magyar filmtörténelem legköltségesebb filmje, eddig 4,7 milliárd forint állami támogatást kapott, ebből 2 milliárdot pedig egy egyedi kormányhatározatként, a 2023-as Petőfi-emlékév címén, a költő születésének kétszázadik évfordulójára, amiről a bemutató pont le fog csúszni. A történet nagyjából egy napot ölel fel a március 15-i események előestéjétől a napközbeni történésekig.
Rákay elmondta a Pilvaxban tartott sajtótájékoztatón, hogy az ötlet három éve pattant ki a fejükből, amikor Szentével együtt elmentek ebédelni, és megbeszélték, hogy milyen filmeket szeretnének látni a moziban. Hármasban, Kis-Szabó Márkkal együtt elkezdtek dolgozni egy március 15-i történeten. A probléma az volt az ötlettel, hogy nincs antagonistája, nincsen gonosz benne, csak a kevésbé megfogható osztrák uralom. Úgyhogy kitaláltak egy Farkas nevű ügynököt, akinek az a feladata, hogy a bandájával osztrák parancsra próbálja meg megakadályozni a márciusi ifjak tevékenységét. Természetesen mivel a történéseket nem másíthatják meg, Farkas valószínűleg a monarchia legbénább ügynöke lesz.
Az ügynök karakterének behozatala viszont megtestesít egy nagyon érdekes kettősséget a legdrágább magyar filmben: amellett, hogy ilyen hangsúlyos fiktív elemet építenek a cselekménybe, Szente és Rákay nem győzték hangsúlyozni a díszletben, hogy mennyi energiát fektettek abba, hogy a legapróbb részleteket is reprodukálják a korszakból. A házfalakon látszódnia kellett az 1838-as árvíz nyomainak, az utcatábláknak nagyjából a 90 százaléka megtalálható volt Pest-Buda utcáján 1848-ban, a többtömbnyi álház között pedig áll a sár – a készítők szerint nagyon fontos lesz a filmben a sár motívuma, ugyanis „sárban tartják a magyarokat” ekkoriban, több értelemben is. Büszkén mesélik azt is, hogy amikor a Pilvaxban forgatnak, akkor a színészek olyan ételeket esznek, amiket 170 évvel ezelőtt is készíthettek volna.
A szereplőket, akik a korhű ételt ehetik, már korábban bejelentették. Rákay elmondta, hogy az ország minden pontjáról castingoltak színészeket, akiknek a forgatás előtt tartottak egy filmszínészi workshopot, ugyanis egy részük nemhogy mozifilmben, de tévéfilmben sem szerepelt kamerák előtt.
Hogy az aprólékosság szembe fog menni a szórakoztató szándékkal, vagy ki fogja egészíteni, azt nehéz megmondani, a készítők ugyanis bevallottan egy olyan filmet akarnak, amiben „kalandfilmes elemek” vannak. Rákay a sajtótájékoztatón az előképek között hozta fel a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes-filmeket, illetve a Peaky Blinders című (magyarul: Birmingham bandája) sorozatot is. Lóth Balázs rendező levetített egy rövid werkfilmet, amiben látszódtak akciójelenetek: egy szakállas figura, feltehetőleg a császári ügynököt alakító Horváth Lajos Ottó fejest ugrik a vízbe, valakit meg úgy gáncsolnak el a folyosón, hogy a kamera megpördül a levegőbe kerülő figurával együtt. Lóth később elmondta, hogy őt Steven Spielberg, Robert Zemeckis és „Hollywood fenegyerekei” inspirálták, és az, ahogy ők építik fel a jeleneteket.
A Most vagy soha biztosan sok dolog miatt egyedi lesz a modern filmtörténetben, de egy tényező miatt biztosan: az utóbbi évtizedben nem volt olyan, hogy egy Magyar Közlönyben kihirdetett határozatban adna pluszpénzt, ráadásul kétmilliárd forintot egy film költségvetésébe a magyar állam. Rákay elmondta a Telex kérdésére, hogy a Nemzeti Filmintézetben (NFI) nem volt büdzsé ahhoz, hogy a filmet finanszírozzák, ezért a kormány a Petőfi-emlékév címén adta a pénzt. Rákay szerint
„nemzeti minimum, nemzeti kötelesség, hogy elkészüljön egy film 1848-ról”,
egy jó film, ami „egy olyan történelmi személyiségről szól, akit nem méricskél senki,” ehhez pedig az állam mindenképpen hozzá akart járulni. Rákay kihangsúlyozta az állami pénz befektetésjellegét: ebből készült el az a díszlet, amiben csütörtökön ültünk, és amit a következő évben lehet hasznosítani, és „ha az NFI ügyes, a díszlet 8-10 éven belül visszahozza az árát.” A producer szerint már érdeklődnek magyar és külföldi filmesek is a díszlet használata iránt, de konkrétumokat még nem tudott mondani.
A díszlet tényleg óriási, az első emeletig a homlokzatok készen állnak, onnantól már jön a digitális utómunka határát jelző zöld sáv. Szente szerint sokszor úgy képzeljük el a ‘48-as kulisszákat, mint ahogy az 1870-es években kinéztek, pedig inkább a klasszicizmus 19. század közepi részére hasonlított az építészet. A sztori nagyjából 24 órát ölel fel, ráadásul egy olyan napot, amikor eső és jégeső is esett, a díszlet megépítésére pedig azért volt szükség, hogy jobban lehessen kontrollálni a környezetet, ne kelljen hónapokra lefoglalni egy belvárosi területet, ahogy mondjuk a forgatás első napján a Nemzeti Múzeummal tették. Építettek budai és pesti utcákat, megvan a városháza épülete, a Landerer & Heckenast-nyomda homlokzata, illetve egy sáros sikátor is készült még az egész szerkezet gyomrában.
„Minden művészet közül legfontosabb a film”
– idézte Lenint szándékosan és láthatóan csak félig komolyan Káel Csaba filmbiztos a sajtótájékoztatón, és kifejtette, hogy sokat vár ettől a filmtől, mert „ezek olyan történetek, amiből táplálkozni kell”, nemcsak a mostani, hanem a többi nemzedéknek is. (Ezt a gyakran idézett mondatot egyébként Vlagyimir Iljics Lenin az 1910-es években mondta arra vonatkozóan, hogy a film lehet a leghatékonyabb propagandaeszköz egy olyan Szovjetunióban, ahol a lakosság jelentős része nem ír és olvas.) Káel arra kérte a sajtó munkatársait, hogy mi is támogassuk azokat a filmeket, amiket a filmintézet támogat.
Rákay elmondta azt is, hogy nem gondolja, hogy a Most vagy soha „sikeres lenne Svájcban vagy Kaliforniában”, de mindenképpen be fogják nevezni a nagyobb nemzetközi filmfesztiválokra is. Viccelődve azt is elmondta, hogy nemrég, három évvel az eredeti találkozó után megint elmentek ebédelni Szentével.
