2022. december 30. – 21:05
Nyilván mindenki szemezett már egy buszmegállóban vagy egy kereszteződésben az utóbbi hetekben a kardját vagányul a vállára vető II. Andrással, vagy olvasta-hallotta, hogy egy „látványos csatajelenetekkel” tűzdelt sorozat készült a XIII. századi magyar uralkodó nevéhez fűződő Aranybulla 800. évfordulójára, ami a propagandamédia szerint „a köztévé karácsonyi szenzációja” lesz.
A korai magyar történelem sajnos mindig a filmgyártás mostohagyerekének számított. A rendszerváltás előtti magyar kultúrpolitikát nem igazán motiválta a megvetett feudális korszak feldolgozása, a magyar filmipar sem rendelkezett a középkori látványvilághoz szükséges lehetőségekkel. A kilencvenes években ugyan Koltay Gábor leforgatta a Honfoglalást, majd a Szent István-korszak történelmi eseményeit magába sűrítő Sacra Coronát, de egyikben sem volt köszönet. 2010 után aztán az Andy Vajna által vezetett Filmalap kicsinálta Pálfi György Toldiját, de 2020-ban megkaptuk a kormány történelmi ezoterikusaiból verbuvált Magyarságkutató Intézet A pozsonyi csatájának mélymagyar animációját.
Sikerült megtalálni a magyar középkor legizgalmasabb epizódját
A magyar filmipari infrastruktúra fejlődése, a magyar filmfinanszírozás történelmi filmek iránti vonzódása, a nemzeti-keresztény kurzusba kódolt középkormánia és persze az elképesztően izgalmas figuráktól és történetektől hemzsegő magyar középkor miatt várható volt, hogy valaki valahol felpattan majd az elmúlt évek középkori kvázitörténelmi sorozatai, a Vikingek, a Templomosok, Az utolsó királyság, az El Cid legendája (és még sorolhatnám) által keltett és táplált hullámra.
Nos, a Káel Csaba által vezetett Nemzeti Filmintézetnek sikerült kiválasztania a magyar történelem egyik legkörömrágósabb, kollektív fantáziánk által számtalanszor újra- és újraálmodott epizódját: az Aranybullát.
A magyar jogtörténelem mérföldkövének és a történelem-érettségitételek rémének számító dokumentum 2022-ben esedékes 800. évfordulójára a Filmintézet tavaly februárban négymillió forintot adott a Kis-Szabó Márkból, Rákay Philipből és Szente Vajkból álló csapatnak egy Aranybulláról szóló film forgatókönyvére. Néhány hónappal később a forgatókönyv megvalósítására 600 millió forintot kapott egy négytagú produceri csapat, ami a Hídember felett bábáskodó Hábermann Jenőből, a Petőfi-filmen ügyködő fideszes műsorvezető-kultúrharcos Rákay Philipből, a leendő operatőr Csincsi Zoltánból és a leendő rendező Kriskó Lászlóból áll. A rendező elmondása alapján a produkcióra végül több mint egymilliárd forintnyi ment el – bár ígérete ellenére ebből a sorozaton kívül egy, a sorozatból összevágandó 2023-as mozifilm is ki fog jönni.
Lehet, sőt remélem, hogy a készítők a sorozatot csak a mozifilm hatszor 25 percesre duzzasztott trailerének szánták – Kriskó László rendező ígérete szerint „egy igazi Árpád-házi családregény lesz, annak minden izgalmával és fordulatával” –, mert
az Aranybulla filmszempontból teljesen értékelhetetlen alkotás. Az „értékelhetetlen” nem egyszerűen azt jelenti, hogy rossz megoldások vannak benne, hanem azt, hogy nem bír és sokszor nem is akar filmként működni.
Az egész sorozat gerince a történelmi eseményeket felolvasó narrátor (Kőszegi Ákos esetében nehéz elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a Történelem a Fidesz-propagandakampányok hangján szólal meg). Oké, egy 45 évet felölelő történet esetében indokolt lehet, hogy valaki kicsit meglökje a cselekményt, bevezessen egyes jeleneteket,
de az Aranybullában a narráció egyszerűen minden cselekményt felzabál.
A sorozat nem abban az értelemben számít történelmi tablónak, hogy sok szereplőt mozgat és sok szálat fog össze, hanem abban az értelemben, hogy a képernyőn semmi nem történik, a jelenetek csak illusztrációk a duruzsoló töriórához.
Erről szól az Aranybulla (vigyázat, spoilerek!):
A fiatalon elhalt bátyjával, Imre királlyal állandóan civakodó II. András király hőn szeretett felesége, Gertrúd hozományaként nyakába kapta annak osztrák rokonságát is. A főgonoszként beállított „merániai” rokonság fontos udvari pozíciókba kerülve folyamatosan hatalmaskodik, és kiszorítja a hatalomból a tősgyökeres (azaz néhány generációval korábban bevándorolt) magyar főnemeseket. A fiatalon még erőszakos, lobbanékony karakterként bemutatott uralkodó azonban a Gertrúd elleni merényletet sem torolja meg kemény kézzel, és amikor apja, III. Béla fogadalmát beteljesítve egy komoly eredmények nélküli keresztes hadjáratra indul, akkor a főurak – mondjuk, az nem derül ki, hogy a régi vagy az új elit – hatalmaskodásba, pusztításba kezdenek. András azonban ekkor sem számol le ellenlábasaival, amit a sorozat az uralkodó keresztényi könyörületességével és államférfiúi nagyságával magyaráz. Ehelyett inkább az asztalra tesz egy, a „korát évszázadokkal megelőző” törvényt, ami megvédi a hazát védők szabadságát, feloldja a polgárháborús feszültségeket, és megvalósítja „a korona és a szabad magyarok szövetségét”. Ez a törvény nem más, mint „a magyar erkölcsiséget tükröző és igazságeszmét rögzítő” Aranybulla, aminek eredményeit az András-ellenes főúri klikk befolyása alá került fia, a későbbi IV. Béla is megpróbál megtorpedózni.
Azokat a jeleneteket, melyek II. András életéből és uralkodásából megfilmesítésért ordítanak, nagyrészt kihagyják: a verbális csörtéket ígérő, nagy téttel rendelkező haditanácsokat néma terepasztal-rendezéssel ábrázolják, az 1217-es keresztes hadjárat egyik kulcsmozzanataként emelt tábor-hegyi erőd ostromáról egyetlen snittet sem forgattak le. „András trükkösen oldotta meg a konfliktust” – deklarálja a kéziratgyűjtemény előtti karosszékéből az egyik történész, és ahelyett, hogy a sorozat megmutatná, hogyan is játszotta ki az uralkodó az ellene ármánykodó főnemeseket, annyit látunk, hogy András ül a trónon és ravaszul néz.
Egyébként a fiatal II. Andrást játszó Veréb Tamásnak és az idősebb kiadását alakító Trill Zsoltnak is a sokatmondó nézés a fő feladata, hiszen a főszereplő érzéseit és tetteit úgyis megkapjuk szövegben. Alakításukról meg úgy általában a színészek alakításáról nincs sok értelme írni, mivel egydimenziós papírlovagok poroszkálnak a rövid, tét nélküli jelenetekben, szájukba pedig kurta, esetlenül archaizáló szövegeket adnak.
Az irtózatosan olcsó húzás a sorozatot átható „inkább elmondjuk, mint megmutatjuk” elv, a duplán-triplán szájbarágott üzenetek egyik példájaként lehet felhozni azt a jelenetet, amikor a király hazatérve a keresztes hadjáratból látja (azaz mi halljuk), hogy az otthon maradt földesurak dúltak-fosztogattak távollétében, a képen felbukkan a sereg előtt két digitális füstoszlop, és András egyik embere megjegyzi, hogy ő ilyet még a Szentföldön sem látott.
És ha a lapos moralizálásokkal – olyan mondatok hangzanak el, hogyaszondja, „egy uralkodócsalád életében a szakrális küldetéstudat mindent felülír” – teli narráció önmagában nem cincálná szét a ritmust, akkor jönnek a Szakértők: néhány percenként bevágnak egy karosszékben ülő történészt, aki elmondja, mi volt a jelentősége a halicsi (a későbbi galíciai) kereskedelmi útvonalnak, vagy hogy „András, aki gazdag harci tapasztalatokkal rendelkezik, tisztában van a környezeti viszonyok fontosságával”.
A történelmi szirup
A szakértői bevágásokat a film készítői a történelmi hűség kedvéért illesztették be a produkcióba, de még ha el is fogadjuk, hogy „rendben, ez nem úgy sorozat, hanem egy történelmi ismeretterjesztő sorozat”, akkor sem működik ez a dupla narráción, papírízű párbeszédeken alapuló megoldás. És nemcsak azért, mert semennyire nem szórakoztató, hanem azért, mert a történelmi hitelesség is billeg.
Bekerült például egy teljesen fiktív jelenetet, melyben Gertrúd (Törőcsik Franciska) egy csókkal végződő kardpárbajt vív leendő férjével, miközben a királynő vívótudásáról sincsenek feljegyzések – amúgy persze ennek a tudásnak semmi jelentősége nem lesz, mivel az összeesküvők simán lehentelik.
A szabatos tájékoztatót adó történész szakértők amúgy nyilván a kutatások jelenlegi állását ismertetik, de hiányoznak az olyan klisék árnyalásai, mint „a király távollétében egymással marakodó nagyurak viszálya a kisembereken csattan”, a történelmi riasztót mindig aktiváló fekete-fehér erkölcsi ítéletek árnyalása, vagy egyszerűen csak a szereplőket mozgató motivációk megvilágítása – ha már a cselekményből ezek teljesen hiányoznak. Arról például nem esik szó, miért is kérdőjelezhette meg II. András testvére, Imre trónigényét, miközben az elsőszülöttségi elv ekkor már kétszáz éve működött Magyarországon. Az pedig egyenesen érthetetlen, hogyan maradhatott a sorozatban az a bődületes baki, hogy a narráció a negyedik keresztes hadjáratot is a Szentföldre helyezi, miközben a botrányos vállalkozás megrekedt Konstantinápoly feldúlásánál.
Vizuális szempontból egyébként a történelmi hűség alapvetően rendben van: a jelmez- és díszlettervezők odatették magukat, a teuton lovagok teuton sisakokban feszítenek, a fegyverzet valóban a 13. századi mintákat követi – mondjuk, a lovagok valamiért mindig 10-15 kilós láncingben mulatoznak. A sorozat annyiban nem átverés, hogy több harc- és csatajelenetet felvonultat, de annyira kapkodó a vágás és olyan rosszak a beállítások, hogy a koreográfiáról nehéz bármit is megállapítani. A zene olyan, mintha egy stratégiai játék menüje alól újították volna, de valójában nehéz is bármiféle hangulatot teremtenie egy olyan filmhez, aminek nincs valódi hangulata (egyik kedvenc, mármint idézőjeles kedvenc jelenetem az, amikor a fiatal András és Imre herceg egymásnak feszül, drámai ívet vesz a zene, majd vágás, és jön egy zakós történész, aki elmeséli, mi is történik).
A keresztes hadjárat előkészületeinél sikerült néhány tömeghatást elérő képet lőni, az Adriai-tengeren korrekt kidolgozású CGI-hajók úsznak. De azért jellemzően ugyanaz az ötven statiszta vánszorog perceken keresztül a Kiskunsági Nemzeti Park szürkére fényelt dűnéin, a forró palesztinai klíma ellenére fedetlen fővel.
Én személy szerint ki lennék békülve azzal, ha az Aranybulla és II. András csak történelmi apropóul szolgálna egy történelmi filmhez, netán a tényleg izgalmakban bővelkedő korszak egy-két eseményére lenne kihegyezve (erre a megoldásra volt már példa). Jelenlegi változatában azonban az Aranybulla csak egy online történelemkurzusból, történelmi hagyományőrző imázsvideóból és Zs kategóriás filmzsánerekből összevarrt homonkulusz.
Az Aranybulla a Duna TV-n futott, de megtekinthető a Mediaklikk oldalon is.