Film készül az Aranybulláról, Rákay Philip írja a forgatókönyvét, amit az állam is támogat

2021. február 11. – 11:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Felkerültek a Nemzeti Filmintézet honlapjára a Filmszakmai Döntőbizottság által frissen odaítélt támogatások listája, amelyből egyebek mellett kiderül, hogy Rákay Philip egy az Aranybulláról szóló film forgatókönyvén dolgozik többedmagával. További csemege, hogy a támogatott projektek között van egy olyan film forgatókönyve, amelynek producere Lajos Tamás lesz, rendezője pedig Reg Traviss brit rendező, akit leginkább onnan ismerhet a hazai közönség, hogy Amy Winehouse-szal járt.

A Filmszakmai Döntőbizottság egyébként nem nagy összegekkel, átlagosan 3-4 millió forinttal dobja meg a támogatott forgatókönyveket, az Aranybulláról szóló filmre négymilliót kap a Kis-Szabó Márkból, Rákay Philipből és Szente Vajkból álló csapat. A Facebookon a kormánypárti socialmédia-guru Megafon Központ tehetséggondozása révén reneszánszát élő Rákay a film producerei között is felbukkan. Aki már túl régen érettségizett történelemből, annak segítünk, az Aranybulla egy 1222-ben II. András király által kiadott okirat, a magyar történelemben az első, ami a nemesség jogait rögzítette. Mint ilyen, a megszületése után évszázadokon át hivatkozási alap volt a rendi szabadság védelmében, alkotmányos kérdésekben. A pár éve indult „kultúrharc” egyik emlékezetes állomása volt, amikor jobboldalról felhánytorgatták, hogy nem készül elég történelmi film – ennek eredményeképpen a Nemzeti Filmalap mellett létrejött egy külön Televíziós Film Mecenatúra, ami a történelmi filmekre koncentrál.

A Lajos Tamás (aki újabban az SZFE kuratóriumának is tagja) által gründolt, és a közzététel szerint Amy Winehouse exe által rendezett Az őrület című film forgatókönyvénék második változatának elkészítését a bizottság 3,5 millió forinttal támogatja. A forgatókönyvet Steiner Iván és Horváth Áron jegyzik. Reg Traviss szakmai pályája alapján nem ez lesz az első kapcsolódási pontja a magyar filmvilághoz, 2006-os Joy Division című filmje is német-magyar-angol közös produkció volt, részben a Hungarian Film Connection produkciós cég készítette, és 2015-ös Anti-Social című rendezése is brit-magyar film (magyar részről az Origo Film Group vett benne részt).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!