Méhész, hegesztő és motorkerékpár-szerelő is van az új parlament képviselői között
De találunk fociedzőt és játékvezetőt is a 199 képviselő között. A legtöbben jogi vagy pedagógiai végzettséggel rendelkeznek.
Idén már nem adnak ki diplomát nyelvvizsga nélkül
A mentesség már csak azokra vonatkozik, akik 2021 augusztusának végéig záróvizsgáztak.
Kilép az LMP-ből Hajdu Mária, és független jelöltként indul a választásokon
Az LMP szerdán függesztette fel Hajdu párttagságát, miután kifogásolta, hogy az ellenzék közös jelöltjeként induló, momentumos Hajnal Miklós miért hazudhatott magának közgazdász végzettséget.
Volt, hogy feketén foglalkoztatott, máskor diplomásnak mondta magát Esztergom fideszes jelöltje
A kenőpénz-botrányba belebukott Völner Pál körzetében induló Erős Gábor emellett nemzetközileg ismert focibíró hírében áll.
Lemondott diplomájáról a luxemburgi kormányfő, aki 55 oldalas szakdolgozatából 54 oldalt plagizált
2021 októberében derült ki, akkor azzal védekezett, hogy amikor ő írta szakdolgozatát, még mások voltak az elvárások.
Itt az újabb kampánytéma: a politikusok nem létező diplomái
Fontos téma forralja a közéletet: kinek nincs diplomája? Néhány ma is aktív politikusról, parlamenti képviselőről derült ki mostanában vagy már korábban, hogy bár diplomásként tüntették fel magukat,...
Hajnal Miklós: A Fidesz állításával és képviselőivel ellentétben én sosem hazudtam a diplomámról
A Momentum politikusának diplomáját Gulyás Gergely Facebook-videóban kérte számon korábban.
Patkányozás, bunkózás, parasztozás – Best of Bangóné
Bangóné Borbély Ildikó gyakran hívta fel magára a figyelmet az ötleteivel és a helyesírásával is, mielőtt a diplomabotránya miatt kizárták volna az MSZP-ből. Három percben bemutatjuk a hozzá kötődő...
Egymilliót fizettek egy olyan képzésért, amire nincs is engedélye a Testnevelési Egyetemnek
Péter idén nyáron jelentkezett sport szakpszichológus képzésre a Testnevelési Egyetemen, de csak a beiratkozás után derült ki, hogy ott nem is indíthattak volna ilyet. A hallgatók teljesen más...
Jövő héten kapnak diplomát az első Freeszfe-végzősök
A német és osztrák partneregyetemeken vehetik át a diplomájukat.
Kövess minket Facebookon is!