Idén már nem adnak ki diplomát nyelvvizsga nélkül

2022. április 12. – 20:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén már nem lesz nyelvvizsga-amnesztia, így a diplomákat már nem adják ki ezek nélkül, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium az RTL Híradónak.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint sokan félreértelmezhettek egy törvénymódosítást, emiatt több ezer hallgató bízott abban, hogy nyelvvizsga nélkül is megkapják diplomát. A mentesség viszont csak azokra vonatkozik, akik 2021 augusztusának végéig záróvizsgáztak.

A kormány korábban azt mondta, a gazdaság újraindításához nagy szükség van a diplomás munkavállalókra, így végül azok az egyetemisták is átvehetik a felsőfokú végzettséget igazoló okleveleiket, akik 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tettek, de nem rendelkeznek nyelvvizsgával. Így aztán tavaly szeptemberig összesen közel 140 ezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik novemberi kormányinfón arról beszélt, hogy ez csak egyszeri alkalom volt, amit a gazdaság indokolt. Nem akarták, hogy csak emiatt ne állhassanak munkába azok, akik nyelvvizsga hiányában nem kapták meg a diplomájukat, ugyanakkor alapesetben a nyelvvizsga-kötelezettség helyes.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!