Nyáry Krisztián: Hívtak már diplomát szerző lányokat női szörnyetegeknek, családot robbantó bombának

Néhány órával azután, hogy híre ment annak: az Állami Számvevőszék aggódik „a nők jelentős felsőoktatási túlreprezentáltsága” miatt, mondván, az demográfiai problémákat okozhat, Nyáry Krisztián egy Facebook-posztban idézte fel: volt már olyan korszak Magyarországon, amikor a politika sokallotta a nők számát az egyetemeken.

„Kmety Károly, a jogi egyetem professzora és parlamenti képviselő 1907-ben a magyar történelemben először numerus clausus bevezetését indítványozta az egyetemeken. Nem faji, hanem nemi alapon: célja a nők visszaszorítása volt. A diplomát szerző lányokat »női szörnyetegeknek«, a tudást szerző asszonyokat »családot robbantó bombának« nevezte a képviselők egy részének hangos helyeslése közepette” – kezdődik az író, irodalomtörténész közíró posztja.

Felidézi, hogy Kmety javaslata nyomán volt politikus, aki a középiskolákból is kitiltotta volna a nők többségét, és azt is, hogy a nők tanuláshoz való jogát az ülésteremben egyetlen férfi politikus sem vette védelmébe – aki nem értett egyet Kmety képviselő javaslatával, az is hallgatott. (Később kiderült, hogy Kmety képviselő felesége maga is diplomás „női szörnyeteg”, aki tanárképző főiskolát végzett.)

Nyáry Krisztián posztja hosszasan idézi Bédy-Schwimmer Rózsának, a Feministák Egyesülete elnökének válaszát, a Nő és a Társadalom című lap vezércikkét. Eszerint:

„Numerus clausus megállapítását kéri Kmety; az egyetem női hallgatóival szemben. Bánffy továbbmegy és azt hiszi, »hogy a nőképzés« kérdésében a miniszter úr nemcsak az egyetemeknél, de már a középiskoláknál a korlátozás álláspontjára kell hogy helyezkedjék. (…)

minden reakciós követelést a nő szent, természetes hivatása, a család boldogsága nevében emelnek.”

Az egyetemeken, főiskolákon tanuló nők száma körüli vita nemcsak azért megdöbbentő, mert bő 110 év után ugyanitt tartunk, hanem azért is, mert ez az 1900-as évek elején egyáltalán nem volt tömeges probléma. „1900-ban összesen 31 nő tanult a budapesti egyetemen, és ők is csak a férfiaktól elkülönítve”, ráadásul a diploma megszerzése után sem volt könnyű állásba kerülniük. Nyáry megemlíti az első orvosnőt, aki állami alkalmazásba került: 1903-ban egy olyan kolozsvári menhelyen kapott állást, ahová senki más nem akart menni.

Amikor Kmety előhozakodott a numerus clausus ötletével, már több ponton korlátozták a nők továbbtanulási esélyeit: például 1904-ben bevezették, hogy lányok csak kiváló érettségi eredménnyel vehetőek fel egyetemre, míg a fiúknál az elégséges eredmény is megfelelt.

Az első világháború alatt aztán újra megnyíltak a felsőoktatás kapui a nők előtt, de a háború után aztán megint fordult a kocka, pláne, hogy „az elcsatolt területekről menekülő értelmiségi férfiakat sem a közigazgatás, sem a munkaerőpiac nem tudta felszívni. Meg kellett hát szabadulni a konkurenciától”.

Az ilyen körülmények között született 1920-as numerus clausus nemcsak Európa első zsidóellenes törvénye volt, de „a törvény alkalmazásával megbízott hatóságok és egyetemi vezetők a zsidók mellett a nőket is eltanácsolták a legtöbb budapesti egyetemről”. És miközben „a zsidók esetében még lehetett azzal takarózni, hogy nagyobb arányban jártak egyetemre, mint ami a vallási arányuk volt, de ugyanez az indoklás éppenséggel a nők egyetemi arányának növelését hozta volna magával. Ezért ott nem is indokoltak semmivel, csak tiltottak” – idézi fel Nyáry.