Dél-Korea
Vizsgálja az egyetem a korszakos tudományos áttörést jelentő dél-koreai szupravezetőt leíró...
A kísérlet sikerét többen vitatták, az egyetem viszont egy más jellegű panaszt vizsgál az üggyel összefüggésben.
Magyarországra jöttünk vállalkozni, csődbe mentünk az iváncsai akkugyár építkezésén
Több alvállalkozót nem fizettek ki az iváncsai akkumulátorgyár építkezésén, ami miatt nemrég ideiglenesen le is állították a munkát. Egy koreai alvállalkozó most azt mondja: jóhiszemű volt, ezért...
Újabb amerikai atom-tengeralattjáró érkezett Dél-Koreába
Egy hét alatt már a második.
Dél-Korea: Vége lesz a Kim Dzsongun-rezsimnek, ha nukleáris támadást hajtanak végre
Egyre feszültebb a helyzet a Koreai-félszigeten.
Édesanyja szerint fiának elmehetett az esze, amikor nevetve átszaladt Észak-Koreába
Testi sértéssel vádolták, ezért is küldték el a dél-koreai hadseregtől az amerikai Travis Kinget, aki kedden engedély nélkül lépte át Észak-Korea határát.
Nevetve szaladt át Észak-Koreába az amerikai katona, aki egy kihágás miatt ott sem lehetett volna...
A férfi kihozatalán már dolgoznak, de azon túl, hogy valószínűleg őrizetben van Észak-Koreában, nem sokat lehet tudni róla.
Évtizedek óta először érkezett amerikai atom-tengeralattjáró Dél-Koreába
Hivatalosan utoljára 1981-ben járt ballisztikus rakétákkal felszerelt amerikai atom-tengeralattjáró Dél-Koreában.
Észak-Korea és Kína barátkozik, Japán, Dél-Korea és az USA hadgyakorlatozik
Közös hadgyakorlatot tartott az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea. Az ok: a növekvő észak-koreai fenyegetés.
Legalább 35-en meghaltak az özönvízszerű esőzések miatt Dél-Koreában
Észak-Csungcsong tartományban egy egész alagút került víz alá, benne 15 kocsival és egy busszal.
Észak-Korea ballisztikus rakétákat lőtt ki
Phenjan azután indított rakétákat, hogy megtorlást ígért az Egyesült Államoknak az állítólagos amerikai kémrepülők miatt.









