Észak-Korea nehézfegyvereket telepít a déli határához

2023. november 27. – 16:06

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea megkezdte az őrposztok újjáépítését és nehézfegyverek állomásoztatását a Dél-Koreával közös határ mentén – közölte a szöuli védelmi minisztérium, miután az országok gyakorlatilag felfüggesztették a háború megelőzését célzó kulcsfontosságú bizalomépítő megállapodást.

Dél-Korea múlt hét szerdán jelentette be, hogy részlegesen felfüggeszti az Észak-Koreával 2018-ban kötött katonai egyezményt, miután Phenjan bejelentette, hogy sikeresen Föld körüli pályára állította első kémműholdját. A 2018-ban aláírt, a két Korea közötti feszültség csökkentése érdekében megkötött egyezményben a felek a többi között repülés- és fegyvermentes zónákban állapodtak meg, illetve felállítottak egy Korea-közi, forródróttal ellátott összekötő irodát is. Dél-Korea múlt héten közölte, hogy újrakezdi az egyezményben eredetileg megtiltott megfigyelőrepüléseket a két ország közös határszakaszánál.

A Guardian beszámolója szerint a dél-koreai hadsereg észak-koreai katonákat figyelt meg a két országot 1953 óta elválasztó demilitarizált övezet (DMZ) mentén, ahogy árkokat ásnak, őrposztokat építenek (ezeket a 2018-as megállapodás értelmében felszámolták, most helyreállíthatják), és tüzérségi fegyvereket telepítenek a területre, éjjelente pedig a DMZ belsejében is őrködnek.

A dél-koreai hadsereg által 2023. november 27-én közölt felvételeken észak-koreai katonák láthatók a DMZ határán, ahogy fegyvereket és őrbódékat telepítenek – Fotó: Dél-koreai védelmi minisztérium / AFP A dél-koreai hadsereg által 2023. november 27-én közölt felvételeken észak-koreai katonák láthatók a DMZ határán, ahogy fegyvereket és őrbódékat telepítenek – Fotó: Dél-koreai védelmi minisztérium / AFP
A dél-koreai hadsereg által 2023. november 27-én közölt felvételeken észak-koreai katonák láthatók a DMZ határán, ahogy fegyvereket és őrbódékat telepítenek – Fotó: Dél-koreai védelmi minisztérium / AFP

„Katonaságunk szorosan figyelemmel fogja kísérni Észak-Korea provokatív cselekedeteit, miközben teljes készenlétet tart fenn, hogy képes legyen azonnal megtorolni Észak-Korea provokációit az Egyesült Államokkal megerősített közös álláspontunk alapján” – közölte a dél-koreai védelmi minisztérium a Yonhap hírügynökség szerint.

A feszültség azután fokozódott a szomszédos országok között, hogy múlt hét kedden Észak-Korea az ENSZ szankciói ellenére felbocsátott egy kémműholdat. Ebben Oroszország is a segítségére lehetett: Kim Dzsongun szeptemberben egy oroszországi űrközpontban találkozott Vlagyimir Putyinnal, ahol az orosz elnök azt is megígérte, hogy segít Phenjannak műholdakat építeni. Az állami KCNA hírügynökség által hétfőn közölt nyilatkozatában az észak-koreai külügyminisztérium azt írta, a műhold kilövése „törvényes és igazságos módja annak, hogy Észak-Korea gyakorolja a védekezéshez való jogát”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!