Négyszáz magánrepülőgéppel érkeztek a résztvevők a klímacsúcsra

Ott aztán elmondhatták, hogy a saját sírunkat ássuk a szén-dioxid-szennyezéssel.

Nem akadálymentesített az ENSZ klímacsúcsa, egy kerekesszékes izraeli miniszter emiatt nem tudott...

Karine Elharrar energiaügyi miniszter kifakadt a szervezőkre.

Greta Thunberg: Ez a COP26 olyan, mint a korábbi klímacsúcsok, amik sehová sem vezettek

A svéd klímaaktivista szerint a politikusok csak úgy tesznek, mintha komolyan foglalkoznának az éghajlatváltozással.

Hiába várták a kisállamok, alig léptek valamit előre a G20-csúcson a klímavédelem ügyében

Tettek ugyan ígéreteket, de markáns vállalás nem született – sőt, Kína és Oroszország elnöke el sem ment a csúcstalálkozóra. Bizonytalan, mikorra érhető el a nulla szén-dioxid-kibocsátás. A hétvégi...

A saját sírunkat ássuk, elég volt az égetésből, a fúrásból és a bányászatból – elkezdődött a COP26...

A csalódást keltő G20 után világvége-hangulattal indul az ENSZ-konferencia, kemény mondásokkal licitálnak egymásra a felszólalók. A világ vezetői mellett beszéltek a leginkább érintett, őslakos...

Ferenc pápa a klímaváltozás megoldására buzdítja a világ vezetőit

A pápa szerint radikális döntésekre is szükség lehet, hogy megoldjuk a krízist.

Az Európai Bizottság felszólítja a világ kormányait, tartsák be a párizsi klímavállalásaikat

A közelgő G20 és ENSZ klímacsúcs előtt Von der Leyen rápirított a lustálkodó országokra.

II. Erzsébet királynőt irritálják azok a politikusok, akik nem tesznek a klímaváltozás ellen, csak...

Egy elkapott megjegyzéséből derült ki, mit gondol a világ vezetőiről. Hszi Csinping például el sem megy a novemberi klímacsúcsra.

Kövess minket Facebookon is!