BYD
Szijjártó Péter felhívta Szeged polgármesterét, hogy BYD-ügyben ahol tud, segít
Egyetlen percet beszélt Botka Lászlóval, aki csak a sajtóból értesült a volt külügyminiszter megbízatásáról.
Nem ritkák, de mindig nagy feltűnést keltenek a Szijjártóéhoz hasonló katapultálások
Osztrák, német, brit, brazil, ausztrál és amerikai exminiszterek és volt kormányfők is döntöttek már úgy, hogy politikai kapcsolataikat és lobbierejüket óriáscégek szolgálatába állítják. Szijjártó...
Havasi Bertalan: A Fidesz állapota jelenleg nem jó, helyenként kaotikus
„Összességében optimista vagyok – de még nem itt és most”, tette hozzá Szijjártó Péter távozása után a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Nem Szijjártó az egyetlen magyar diplomata, aki kínai cégekhez szerződött
Több olyan, kínai képviseleteken dolgozó diplomata is volt az utóbbi években, aki végül egy kínai vagy Kínával foglalkozó cégnél találta meg a számítását.
Magyar Péter a korrupció legvérlázítóbb fajtájának tartja, hogy Szijjártó a BYD-hoz szerződött
Szerinte morális és súlyos jogi aggályokat is felvet, hogy annál a cégnél lesz vezető a volt külügyminiszter, amit korábban százmilliárdokkal támogatott.
Bőkezűen támogatta Szijjártó minisztériuma a BYD-t, a cég pedig most meg is hálálja neki
A volt külügyminiszter aktív támogatásával a BYD öt új üzemet és központot nyitott Magyarországon kevesebb mint 10 év alatt, ehhez pedig több tízmilliárd forint támogatást nyújtott a kormány...
Toroczkai László lelobbistázta a BYD-hoz igazoló Szijjártót
„Mi maradunk a honfitársainkkal” – írta posztjában a Mi Hazánk frakcióvezetője.
Orbán Viktor a nyár csúcsigazolásának nevezte, hogy Szijjártó a BYD-nél fog dolgozni
„Hajrá Péter!” – írta Facebook-oldalán a volt miniszterelnök.
Szijjártó Péter nem hagyja el az országot, de többet fog utazni a BYD-s pozíciójában, mint...
Információink szerint a parlamenti mandátumáról lemondó volt politikust több nagyvállalat is megkereste, és hetekkel a lemondása előtt szólt a döntésről Orbán Viktornak.









