Olyan szakképzés kell, amely a gyerekeknek és az olyan nagy cégeknek is jó, mint a BYD

A szakképzés fejlesztése sorskérdés, a diákok többsége tanulmányai során részt vesz technikumi vagy szakképző iskolai képzésben. A 15 évesek 35 százaléka technikumban tanul, szakképző iskolába 12 százalékuk jár a PISA-felmérés eredményei szerint, de a középfokú tanulmányai során ennél több, tízből hat diák választja a szakképzés rendszerét.

A társadalom előítéletes a szakképzéssel szemben – mondja Erdély Margit, a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója, a Dirik podcast e heti vendége. Az egyik fő kritika az volt, hogy a szakképzésből egyetemi végzettséget nem tud szerezni a diák, de ez mára nem igaz, hiszen a technikusképzés utat nyitott, az okleveles technikusképzés pedig egyenes utat nyitott a felsőoktatás felé.

A Szegedi Szakképzési Centrumnak is van több olyan képzése, amelyből lehet egyetemre menni. A technikumokban szakirányos érettségit szerez a tanuló. Az ebben a tanévben indult ipari informatikai technikus képzésben pedig a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködésben valósítja meg a Szegedi Szakképzési Centrum a három az egyben képzést, amely lehetőséget ad két év alatt üzemmérnök-informatikus (BProf) diploma megszerzésére.

A lehetőség megvan, de a szakképzésben tanulók nagy részének kompetenciáit tekintve ők a hazai átlag alatt vannak. A PISA felmérései szerint a szakképzésben tanuló 15 éveseknél csak az ebben az életkorban is általános iskolás társaik teljesítenek rosszabbul a matematika és a szövegértési készségek területén.

Erdélyi Margit szerint az általános iskolában van fontos tennivaló a kompetenciák fejlesztésében, hiszen onnan már szelektálva érkeznek a diákok a szakképzésbe. Ilyen módon a magasabb kompetenciájú diákok nagyobb arányban a technikumokban, gimnáziumokban találnak maguknak helyet. De a szakképzés sem hanyagolhatja el a képességek fejlesztését, mondja a főigazgató, ezt kis csoportokban lehet leghatékonyabban megtenni, és célzott fejlesztéssel kell a diákokat felzárkóztatni.

Ha mérni akarjuk a centrum kompetenciafejlesztési eredményeit, akkor a bemeneti és a kimeneti kompetenciákat egyszerre kell figyelembe venni. Például 2024-ben a szegedi Vasvári Technikum friss diákjainak 30 százaléka írt 75 százalék feletti matematikakompetencia-eredményt, míg a végzősök 42 százaléka.

A kompetenciafejlesztés a szakképzés fontos pillére, de a rendszer központi célja az egészséges munkaerőpiac fenntartása, a vállalkozások kiszolgálása. Szeged környékén pedig az elmúlt tizenöt évben nem volt akkora horderejű változás, mint a BYD-gyár építése. A gyárban a tervek szerint tízezren dolgoznak majd, de elhangzott már húszezres szám is.

„Az első lépést mi tettük meg – mondja a főigazgató –, bemutattuk a portfóliót a BYD-nak.” Az épülő gyár vezetői választottak az iskolák közül, hogy melyikben lenne szükség a kapacitás bővítésére, és nemcsak az iparigép-kezelés területén, hanem egyéb kiegészítő szakismeretek területén is fejlesztettek kapacitást, például a vendéglátásban. A gyár odaköltözése a helyieket sem hagyta hidegen: érezhetően növekedett a felnőttképzésben a speciális iparigép-kezelő képzésekre és az ipari informatikai technikusnak felvételizők száma.

Nem mindenkinek való a szakképzés, és emiatt kulcsfontosságú a pályaorientáció. „Mindenkit szívesen látunk a szakképzésben, de elsősorban boldog gyermekeket szeretnénk látni” – mondja Erdélyi Margit, aki azt javasolja, hogy mielőtt döntene a család a gimnáziumok világa és a szakképzés között, menjenek pályaorientációra, és nézzék meg, milyen lehet az életpálya és a mindennapos élet, ha a szakképzést választják.

A beszélgetésben szó van még arról, hogy milyen előnyökkel jár a centrumszerű működés a szakképzésben, milyen minőségbiztosítási rendszerek működnek a tanárokra nézve, és hogy mit jelentett öt minisztérium felügyelete alatt működni az elmúlt 11 évben.

Kövess minket Facebookon is!