Már másnap forgalomba állhattak az ellenőrzésen kiszedett trolik és buszok Budapesten
Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója a dugódíjról is beszélt a Népszavának adott interjújában.
Hétfőtől elveszik az autósoktól a Dohány és a Wesselényi utca egy-egy szakaszát
A Blaha Lujza téri forgalomkorlátozások feloldása miatt.
Idén utoljára nyitják meg a pesti alsó rakpartot
Gyalog, bringával vagy rollerrel lehet csak használni a hétvégén.
Elektromos Ikarus buszt tesztel a BKK
A hazai gyártmányú, teljesen elektromos buszt a budapesti 105-ös vonalán lehet kipróbálni.
Megsértette korábbi igazgatójának jóhírnevét a BKK, ezért félmilliós sérelemdíjat fizet
Ugyanakkor a bíróság szerint megalapozott és jogszerű volt Varga Ivett volt BKK-vezér kirúgása.
Új szakaszához ért a Lánchíd felújítása, már látható a végleges színe is
A felújított, korrózióvédelemmel kezelt elemekre már a kékesszürke színt festették fel.
Rászoruló családok kapják meg a Mol Bubi első szériás kerékpárjait
A BKK 2000 biciklit adományoz a Máltai Szeretetszolgálatnak, amit aztán a legszegényebb települések lakói használhatnak majd.
Ötleteket vár a BKK a vakok és gyengénlátók közlekedésének segítésére
Egy nemzetközi projekthez gyűjtenek angol nyelvű ötleteket.
Nagyüzemben hamisították a bérleteket, még garanciát is vállaltak
De Zsoltot és Krisztiánt végül elfogták a budapesti rendőrök.
Kövess minket Facebookon is!