A BKK szerint is jogszerűen működik a Bolt Taxi

2023. július 13. – 10:30

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Közlekedési Központ jogszerűen, a taxirendelet előírásainak megfelelően járt el, amikor előzetes jóváhagyást adott a Bolt Taxi számára, olvasható a BKK közleményében, amit azért adtak ki, mert az elmúlt napokban az Országos Taxis Szövetség elnöke azt kérte a fővárostól, hogy semmisítsék meg a Bolt Taxi engedélyét, mert szerinte az jogellenes.

A BKK közleményében azt írja, hogy a BKK nem ad ki engedélyt, csak egy előzetes megfelelőségi igazolást, amely nem vonható vissza, és erre indoka sem lenne a Bolt esetében. Ezt az engedélyt egyébként a Közlekedési Hatóság adhatja ki és vonhatja vissza. „Nincs olyan jogszabály, amely alapján ezt az előzetes igazolást a BKK később visszavonhatná” – írták.

A BKK azt is részletezi, hogy a jelenlegi 11 budapesti taxitársaság szabadjelzői ötféle védjegytípusba sorolhatók:

  • van olyan szabadjelző, amelynek a formája jellegzetes, ezért itt a taxitársaságnak térbeli védjegye van;
  • van olyan, amelyben a szabadjelzőn lévő ábra, mintázat bír egyedi megkülönböztető erővel, ezért itt a taxitársaságnak ábrás védjegye van;
  • ezen belül olyan is van, amelyben a használt színeknek is van jelentőségük;
  • és létezik olyan is, amikor egy szabadjelzőn olyan védjegyoltalom alatt álló szó van, amit a magyarországi, illetve uniós taxis piacon csak az arra jogosult használhat (Bolt).

Ahogy arról a Telexen is írtunk, a taxis szövetség elnöke, Metál Zoltán azt kéri a fővárostól, hogy semmisítsék meg a Bolt szerződését személyszállításra, mert az szerinte jogellenes. „A fő probléma, hogy nem azonos feltételek mellett kell versenyezniük a szereplőknek” – mondta. Erre a Bolt Taxi szerdán úgy reagált, hogy teljesen jogszerűen működik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!