Három posta nyitott újra Pécsen, de ez 155 millió forinttal terheli a városi költségvetést
A pécsi önkormányzat az állami tulajdonban lévő Magyar Postától vásárol szolgáltatásokat.
A rezsiemelés miatt bezárt két falu patikája is Somogyban
Az üzemeltető egyik napról a másikra húzta le a rolót, a helyiek akár 10 kilométert is utazhatnak a gyógyszereikért.
Gamás hatmilliót, Szolnok negyvenkétmilliót fizetett egy postafiók újranyitásáért
A Magyar Posta tavaly október végén zárt be több száz postafiókot, közülük több újranyithatott január elején – ha az önkormányzatok vállalták, hogy fizetnek.
Ha a falu minden számláját átvisszük, talán maradhat egy automata
Sorra zárja be falusi bankfiókjait a Takarékbank, emiatt vannak olyan községek is, ahol még bankautomata sem marad. Néhány polgármester kitart, hogy újranyissák a fiókokat, de erre ők sem sok esélyt...
Már az is hír, ha nem zár be egy étterem: Sopront, majd Győrt is elérte a vendéglátóipar válsága
Ballagásra keresek éttermet, lesz valami akkor nyitva? – kérdi valaki egy győri Facebook-csoportban. Egyes vendéglőknek az is elég reklám, hogy ők bezzeg még nyitva vannak. Egyre több szakács hagyja...
Nyílt levélben kér segítséget a fennmaradáshoz a Pécsi Harmadik Színház
Januárra minden tartalékuk elfogyott, a színház épületében december 23-án kapcsolták le a fűtést.
A rezsiválság miatt az Audi győri gyárában próbál négy hétig a Győri Balett
Mivel a helyi színház januártól bezárt, a balett-társulat stúdiójának fűtését is le kellett állítani, így számukra életmentő a minimum szokatlan megoldás. A gyárban 20 fokos termet kaptak, cserébe...
Jelenlegi formájában megszűnik a világ egyik legjobbjának tartott étterme, a dán Noma
2024 végéig befejezik a kiszolgálást, René Redzepi séf szerint a legmagasabb szintű fine dining már fenntarthatatlan.
Most már biztos, hogy januárban több posta újranyit, a lista még bővülhet
A szűkszavú tájékoztatásból nem derül ki, hol örülhetnek a jó hírnek, de az egyeztetések folytatódnak.
Ismét bezár a miskolctapolcai Barlangfürdő
Január 9-én két hétre újra leállítják, a folytatás bizonytalan.
Kövess minket Facebookon is!