Szombat este bezár az ikonikus, két Michelin-csillaggal büszkélkedő londoni Le Gavroche

2024. január 13. – 17:20

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat este Michel Roux Jr. bezárja éttermét, a két Michelin-csillaggal büszkélkedő londoni Le Gavroche-t. Az ikonikus éttermet még apja és nagybátyja nyitotta 1967-ben,

abban az időben, amikor London még csak egy kis morzsa volt a világ gasztroasztalán.

A Roux családnak is köszönhetően viszont mára London már vezető szerepet tölt be az iparágban, a tehetséges szakácsok és a nemzetközi gasztronómia olvasztótégelye. A Le Gavroche-ban az évek során olyan séfek fordultak meg, mint Gordon Ramsay, Marco Pierre White, Marcus Wareing, Pierre Koffman, Monica Galetti, Jun Tanaka, Bryn Williams, Stephen Terry, Rowley Leigh, Paul Rankin és Brian Maule.

Ez volt az első brit étterem, amely egy (1974), két (1977), majd három Michelin-csillagot kapott (1982), és ez volt az első olyan Michelin-csillagos étterem, amely fix áras ebédet kínált.

Miért döntött Michel Roux Jr. a bezárás mellett? Egyrészt kicsit elege lett a pörgésből, a munka mellett szeretne több időt tölteni családjával, másrészt egyéb ötleteit is megvalósítaná. Az egyik ilyen új vállalkozása keretében az éttermét hajóra teszi, júniustól ugyanis beköltözik vele az Egyesült Királyság és Norvégia között közlekedő Queen Anne és Queen Mary 2 hajókra. Aki befizeti az 1000 font körüli részvételi díjat, az hét éjszakát tölthet a hajón, és ugyan kap napi háromszori étkezést, de külön pénzért a Le Gavroche pop-up étteremben is ehet.

A „Le Gavroche rezidenciákban” nem is akármivel készülnek: az elérhető legjobb minőségű nyersanyagok felhasználásával, a tenger minden ízével átszőtt, elegánsan kifinomult ötfogásos kostolómenüvel, jelentsen ez majd bármit is a gyakorlatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!