Kínai vegyi anyagok elosztóközpontjává válna Magyarország, Rogán és köre tűnik fel a projekt mögött
A Direkt36 által megismert tervek szerint az Orbán-kormány közel van ahhoz, hogy megállapodjon a kínaiakkal arról, hogy Magyarországon keresztül érkezzenek Európába olyan kínai vegyi anyagok,...
Hídfoglalásos civil demonstráció volt Győrben
Tüntetést tartott ma két civil szervezet Győrben a státusztörvény és az akkumulátorgyárak ellen. A tanárok vagy belegebednek, vagy felállnak, de rongy embereknek nézik őket így is, úgy is – hangzott...
Győri Audi: közeleg az elektromos fordulat, de akkugyárat nem terveznek
Harminc éves a 12 ezer embert foglalkoztató gyár, ahol a TT Coupéról a Cupra Terramar gyártására állnak át, amit sokkal nagyobb szériában készítenek majd. Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt....
Nyílt levelet írtak az ácsi lakosok a polgármesternek az új kínai katódgyár miatt
Ebben azt kérik, hogy Szentirmai István és Czunyiné dr. Bertalan Judit álljon ki a lakosok elé és nézzenek a szemükbe.
Megtartották az első köz nélküli közmeghallgatást Gödön a Samsung ügyében
Így szerencsére senki kiabálását nem kellett hallgatniuk.
A polgármester egy hete még tagadta, hogy aksigyár épülne Ácson. De igazat mondott?
Épül gyár, de nem mondjuk meg, milyen. Biztos nem aksigyár, vagy mégis?
Az akkumulátorgyártás miatt kínai és indiai energiafüggőség is megjelenhet Magyarországon
A karbonsemlegességhez új nyersanyagok kellenek, ami új függőségi viszonyokat is jelent.
520 milliárd forintból épül új kínai akkugyár Ácson
Az üzemben elektromos akkumulátorokhoz fognak katódot gyártani.
Európai Számvevőszék: Az EU vesztésre áll az akkumulátorversenyben
Az EU és a tagállamok úgy nyújtanak támogatásokat, hogy azokat nehéz összehangolni és elég célzottá tenni.
Újabb kínai akkumulátorgyár jön Magyarországra
Korábbi lapértesülések szerint a kínai Sunwoda készül Magyarországra, ami a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártójának egyike.
Kövess minket Facebookon is!