Adó

Hivatalosan is vizsgálódnak Hunter Biden adóügyei után
Joe Biden megválasztott elnök fiát a Trump-kampányban próbálták kompromittálni, most Delaware-ben vizsgálatot indított az ügyész.
A pandémia miatt egyszeri különadót szabott ki az argentin kormány a gazdagokra
Akinek meghaladja a vagyona a 7,2 milliárd forintot, annak extrán kell adózni.
Tömegesen váltak kamuvállalkozóvá a járvány alatt a lengyelek
Már tavaly is bőven az uniós átlag felett volt az országban az egyéni vállalkozók aránya, ami a járvány miatt még nőtt is. Hasonló a helyzet, mint nálunk a katával.
Betonadót vetnének be a környezet védelméért Lengyelországban
Ha valaki nagy területen nem teszi lehetővé a természetes vizek lefolyását, akkor kompenzálnia kell az ebből fakadó károkat.
Huszárvágással kedvetlenítenék el a katáztatókat, de ennek sokan nem örülnek
Az adónem létrehozása óta benne volt a pakliban, hogy visszaélnek majd vele. A kormány most lépne, de könnyen lehet, hogy a változtatással valódi vállalkozók is rosszul járnának.
A magyar átlagfizetés nettója félúton van Szlovénia és Koszovó között
Továbbra is elég magas az adó- és járulékteher, így például a szlovákok és a horvátok is többet visznek haza, pedig a bruttó átlagbérük alacsonyabb.
A tengeri hajós turizmusnak most kellene végleg megszűnnie, de nem fog
A luxushajózás olyan mint a macska, ha kidobják az ajtón, visszajön az ablakon. A turizmus legjobban fejlődő ága ez annak ellenére, hogy nagyon sok probléma van vele.
A finnek növelték, az észtek csökkentették az alkohol adóját, de nem az történt, amit vártak
A könnyítések és az észtországi túrák ellenére is csökken az alkoholfogyasztás Finnországban.
Minden eddiginél nagyobb lendülettel térhet vissza a vagyonadó
Évi 2-8 százalékos adót vetnének ki a dollármilliárdosok vagyonára a demokraták esélyes elnökjelöltjei. Az USA-nak meg is vannak az eszközei, hogy beszedjék.
Büntető adóval fognák vissza a húsfogyasztást Németországban
Úgy tűnik, hogy az ötletet az Angela Merkel vezette kormányzópárt sem veti el, pedig egyáltalán nem egyértelmű, hogy a megvalósítással el lehet érni minden célt.
Kövess minket Facebookon is!