Karácsony Mészáros-adót is ígér a Tiborcz-adó után

2021. június 10. – 16:24

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely Facebook-posztban írt arról, hogy miniszterelnök-jelöltként szombaton mutatja majd be jóvátételi politikájának alapjait, mely „az 1 százalék helyett a 99 százalékot támogatja”. Karácsony posztjában úgy kezdi,

„Orbán Viktor … , akarom mondani, Mészáros Lőrinc vagyona 185 milliárd forinttal nőtt a válság alatt. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt egy év minden egyes órájában, amíg aludt, akkor is, 20 millió forintot keresett, percenként több mint 300 ezret... Nincs ennél világosabb bizonyítvány a kormány gazdasági válságkezeléséről, ilyen, amikor a kiváltságosok 1 százaléka gazdagodik a 99 százalék kárára.”

Karácsony szerint Orbán hiába beszél arról, hogy a kormánynak nincs köze Mészáros Lőrinc meggazdagodásához (Mészáros egyébként a Forbes legfrissebb listája szerint immár a leggazdagabb magyar), ahogy a főpolgármester fogalmaz, ennek ellenére

„éppen Orbán Viktor kormánya volt az, amelyik a gazdaságvédelemre szánt források háromnegyedét saját klienseinek adta, köztük a legnagyobb részt éppen Mészáros érdekeltségeinek”

Karácsony ezután azt írta, hogy „az egyetlen jó hír ebben, hogy lesz miből visszavenni a kormányváltás után. Lesz Tiborcz-adó és lesz Mészáros-adó is.” A Tiborcz-adó június elején került újra elő, amikor a Fővárosi Ítélőtábla pénzfizetésre és bocsánatkérésre kötelezte Karácsony Gergelyt, amiért a politikus önkormányzati választási kampányában Orbán veje után Tiborcz-adónak nevezett el egy ingatlanokat érintő adófajtát.

Karácsony azt írta, a Mészáros-adó a változást szolgálja majd, mert „nem fogadható el olyan politika, amely miatt a leggazdagabbak tovább gyarapodnak, a többségnek pedig nőnek a megélhetési költségei.”

Az, hogy a Mészáros-adó pontosan mit is jelent, szombaton derül majd ki. Karácsony posztjában kitért arra a friss EU-s jelentésre is, mely szerint ismét Magyarországnak kellett a legtöbb büntetést fizetnie az uniós pénzekkel elkövetett csalások miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!