0

Orosz állami hekkerek fegyvere volt, most kiderült: magyar kormányhivatalok is terjesztik
Egészen banális hiba áll amögött, hogy a magyar közigazgatás tálcán kínál egy könnyedén kihasználható támadási felületet. Jó eséllyel idejében fedezték fel, és már elkezdték elhárítani, de az...
Meg kell erősödnünk fejben, hogy túléljük a dezinformáció korát
A mesterséges intelligenciában még vadnyugat van, de közben már a kínai totális megfigyelés ellen kellene a Nyugatnak etikus víziót adni. Interjú Tilesch György MI-szakértővel.
Ez egy nagyon nehéz matekpélda lesz a kormány számára
Már az első negyedévben összejött az egész évre tervezett költségvetési hiány háromnegyede, ennek orvoslására kevés lesz az ágazati különadók kivetése.
A művész, aki sikeresen eladta a semmit, többször is
Sehol nem volt még a digitalizáció, amikor Yves Klein gyakorlatilag megvalósította az NFT-t. Sőt, a halála után hatvan évvel egymillió euróért kelt el az a számla, amit a semmi eladásáért állított...
Bejelentették az Avatar 2 hivatalos címét és első előzetesét
Online csak május közepétől lesz látható az Avatar: A víz útja trailere. De mozikban már jövő héten is játsszák.
A Liverpool megmutatta, hogy lehet szétzilálni a Villarrealt, 2-0-ra verte
Az első gólhoz szerencse kellett a BL-elődöntőben, a másodikhoz Szalah és Mané zsenialitása.
Kövess minket Facebookon is!