0

Első fokon 600 ezer forintos pénzbüntetést kapott a becsületsértésért elítélt Donáth László
A volt MSZP-s képviselőt és evangélikus lelkészt becsületsértéssel és szeméremsértéssel vádolták meg.
Romániában műtéteket halasztanak el, az ország nemzetközi segítséget kér a koronavírus-járvány miatt
Hamarosan elfogynak a készletek egy fontos gyógyszerből, ápolószemélyzetre és hordozható oxigéndúsítókra is szükség lehet.
Facebook-összeomlás: kizárták magukat a teremből, ami csak belülről nyitható
A világ routereinek fogalmuk sincs, merre kellene keresni a Facebook szervereit. A cég technológiai igazgatója elismerte, hogy hálózati problémákkal küzdenek. A szakértő szerint kizárható, hogy...
Hétmilliárd dolláros veszteséget okozott Zuckerbergnek a Facebook órákig tartó leállása
A Facebook alapítójának becsült vagyona 120,9 milliárd dollárra csökkent.
Az ENSZ jelentése szerint az orosz Wagner magánhadsereg háborús bűncselekményeket követett el...
A zsoldosokból álló csoport 2019 tavaszán jelent meg a líbiai konfliktusban.
Végelszámolás alá került Tiborcz István korábbi sikercége, az Elios Zrt.
A cég 2010 után sorra nyerte el a közvilágítás felújítására kiírt pályázatokat.
Dobrev: Zavarosnak érzem Karácsonyék ötletét, nem lehet menet közben kitalálni, hogy tandemben...
Hogy a Jobbik nem támogatja egyértelműen őt, arra az ATV-ben azt mondta, nem csalódás, mert Jakabbal és a Jobbikkal ugyanúgy volt megállapodásuk, mint más pártokkal,
Márki-Zay: Nem az a legfontosabb, hogy melyikünk lesz a miniszterelnök
Hétfőn órákig tárgyalt egymással Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely Hódmezővásárhelyen. Megállapodtak, hogy együtt mennek tovább az előválasztás második fordulójába, és megtartják a Fidesz...
Babakocsival, karon ülő gyerekekkel mutatná meg a Békemenet Gyurcsánynak
Nehogy az „elképesztően zajos és agresszív ellenzéki propagandakampány” bárkit is elbizonytalanítson.
Karácsony: Márki-Zay lenne a jobbkezem, de lenne balkezem is, akár Dobrev Klára
A politikus az ATV-ben azt is mondta, mire az emberek a szavazásig eljutnak, addigra tudni fogják, ki a miniszterelnök-jelölt, ő, vagy Márki-Zay. Azt is mondta, hogy megállapodtak a...
Kövess minket Facebookon is!