Az ENSZ jelentése szerint az orosz Wagner magánhadsereg háborús bűncselekményeket követett el Líbiában

2021. október 04. – 21:37

Másolás

Vágólapra másolva

Háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követhettek el a Wagner orosz biztonsági magáncéghez tartozó zsoldosok a 2016 óta tartó líbiai konfliktusban – írja az MTI az ENSZ tényfeltáró missziójának hétfőn közzétett jelentése alapján.

„A vizsgálatok során arra jutottak, hogy a konfliktusban számos fél megsértette a nemzetközi humanitárius jogot, és háborús bűncselekményeket követhetett el” – áll a Mohamed Audzsár korábbi marokkói igazságügyi miniszter által vezetett misszió első jelentésében. A beszámoló szerint a civilek különösen veszélyben voltak a fővárosért, Tripoliért folytatott 2019-2020-as harcok során.

„A légicsapások családok tucatjait ölték meg. Az egészségügyi létesítmények lerombolása befolyásolta az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, a zsoldosok által lakott területeken hátrahagyott aknák pedig civileket öltek meg vagy csonkítottak meg” – mondta a missziót vezető Audzsár.

A Wagner magánhadsereghez tartozó zsoldosokat azzal vádolják, hogy foglyokat lőttek agyon 2019 szeptemberében. „Így nyomós oka van azt feltételezni, hogy a Wagner tagjai háborús bűncselekménynek minősülő gyilkosságot követtek el” – olvasható a beszámolóban.

A jelentés szerint egy tableten, amelyet a Wagner egyik tagja hagyhatott el, találtak egy térképet, rajta 35 helyszínnel azoknak az aknák a helyzetéről, amelyeket a visszavonuló kelet-líbiai erők által elhagyott területeken, civilek által lakott épületek közelében telepítettek. A többségében Oroszországban készített aknák miatt több, hazatérő civil is életét vesztette vagy szenvedett maradandó fogyatékosságot okozó sérülést 2020 júniusa óta.

A Wagner-csoportot először 2014-ben azonosították, amikor oroszbarát szeparatisták oldalán harcolt a kelet-ukrajnai konfliktusban. Az orosz állam a kezdetektől fogva tagadja, hogy köze lenne a Wagnerhez, ugyanakkor a katonák olyan felszerelést használnak, amely szakértők szerint kizárólag az orosz hadseregtől szerezhető be. A gyanú szerint egy Kreml-közeli oligarcha, Jevgenyij Prigozsin lehet a több ezer zsoldosból álló csoport tulajdonosa.

A Wagner-csoporthoz köthető akna Líbia fővárosában, Tripoliban 2020. július 15-én – Fotó: HANDOUT / AFRICOM / AFP

Később olyan régiókban is felbukkantak a Wagner alakulatai, mint Szíria, Mozambik, Szudán, a Közép-afrikai Köztársaság és Mali. A zsoldosok 2019 áprilisában jelentek meg Líbiában, és csatlakoztak az egyik lázadó tábornok, Halifa Haftár erőihez, miután az támadást indított az ENSZ által támogatott kormány ellen a fővárosban, Tripoliban. A konfliktus 2020 októberében tűzszünettel ért véget.

Líbiában jelenleg az ENSZ közvetítésével márciusban megalakult, Abdulhamíd Mohamed Dbeibeh üzletember vezette ideiglenes egységkormány működik, hogy a december 24-re kitűzött általános választásig hátralévő átmeneti időszakban irányítsa az országot.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!