Maliban is feltűnt az orosz Wagner magánhadsereg, a franciák és a németek is kivonnák katonáikat az országból

Legfontosabb

2021. szeptember 15. – 21:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Katonáinak kivonásával fenyegette meg Franciaország kedden a Maliban hatalmat megragadó juntát arra az esetre, ha szerződést kötne a leginkább zsoldoscsoportra hasonlító Wagner orosz biztonsági magáncéggel. Hasonlóan foglalt állást a német védelmi minisztérium is, írja az MTI.

„A bamakói katonai vezetés együttműködése a Wagner zsoldosaival teljességgel összeegyeztethetetlen katonai jelenlétünkkel” – jelentette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter. A francia kormányzati körökből származó értesülések szerint az Assimi Goita ezredes vezette junta megállapodást fontolgat az orosz biztonsági céggel ezer fegyveres telepítéséről a nyugat-afrikai állam területére a helyi hadsereg kiképzésére. A katonai hatalom elismerte, hogy egyeztetések folynak a Wagnerrel, de még semmilyen döntés nem született.

A Wagner csoport embereit a többi között Szíriában, Líbiában és a Közép-afrikai Köztársaságban is bevetették már. Le Drian a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságában hangsúlyozta, hogy a Wagner csoport tagjai zavargásokban, rablásokban és egyéb törvénytelenségekben vettek részt. „A Közép-afrikai Köztársaságban mindez a biztonsági helyzet romlásához vezetett” – tette hozzá a francia diplomácia vezetője.

Francia katona Timbuktuban – Fotó: Maimouna Moro/AFP
Francia katona Timbuktuban – Fotó: Maimouna Moro/AFP

A Wagner nevű cég, amellyel Moszkva minden kapcsolatot tagad, katonai berendezések karbantartását és kiképzést kínál, de zsoldosok kiközvetítésével is vádolják. A gyanú szerint egy Kreml-közeli oligarcha, Jevgenyij Prigozsin a tulajdonosa. A csoportot először 2014-ben azonosították, amikor oroszbarát szeparatisták oldalán harcolt a kelet-ukrajnai konfliktusban. A Wagner zsoldosai 2019-ben megjelentek Líbiában egy lázadó tábornok, Halifa Haftár erőinek oldalán is, miután az támadást indított az ENSZ által támogatott kormány ellen a fővárosban, Tripoliban. A konfliktus 2020 októberében tűzszünettel ért véget.

Egy Wagner-harcos által Líbiában hátrahagyott tabletről aztán számos információ derült ki az árnyékhadseregről. A tableten az orosz nyelvű katonai térképek mellett drónfelvételeket, Wagner-harcosok fedőneveit is megtalálták. Egy beszerzési listán négy harckocsi, több száz Kalasnyikov és a lehető legkorszerűbb radarrendszer szerepelt, a felsorolt technológia egy része csak az orosz hadsereg révén érhető el. Több információ utal arra, hogy az orosz zsoldosok nem tartják be a nemzetközi egyezményeket, foglyokat ölnek, és háborús bűncselekményeket követnek el civilek ellen.

Florence Parly francia védelmi miniszter rendkívül aggasztónak nevezett egy esetleges megállapodást a Wagnerrel. Hangsúlyozta, hogy mindez szöges ellentétben állna Franciaország katonai erőfeszítéseivel a Száhel-övezetben, ahol az utóbbi nyolc évben a térség stabilitását próbálta fenntartani. Ugyanakkor a volt gyarmatosító hatalom, Franciaország arra készül, hogy 5000-ről nagyjából 2500-3000 főre csökkenti a Száhel-övezetben állomásozó erőit.

„Ha Mali kormánya ilyen megállapodásokat köt Oroszországgal, ez ellentmond mindannak, amit Németország, Franciaország, az Európai Unió nyolc éve óta tett Maliban” – írta Twitter-oldalán szerdán Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter. A német hadsereg megközelítőleg 1500 katonát állomásoztat Maliban, az Európai Unió és az ENSZ mali missziója, a MINUSMA keretében.

Maliban, illetve térségében több iszlamista terrorszervezet garázdálkodik, egyesek az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek, mások az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak fogadtak hűséget. Az ENSZ mali békefenntartó missziójának kontingense mellett francia katonák is állomásoznak az országban, ennek ellenére nem ér véget a régiót sújtó vérontás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!