Végelszámolás alá került Tiborcz István korábbi sikercége, az Elios Zrt.

2021. október 4. – 20:27

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember 28-án végelszámolás alá került a korábban Tiborcz István résztulajdonában lévő Elios Zrt. – számolt be erről az RTL Klub Híradója.

A 2009-ben alapított Elios Zrt.-nek éveken át Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István volt az egyik vezetője, és egy időben az 50 százalékos résztulajdonosa is. A cég 2010 után rendkívül sikeres volt a közbeszerzéseken, sorra nyerték el a közvilágítás felújítására kiírt, főként uniós finanszírozású pályázatokat. Az Elios munkáját több településen is kifogásolták, mert miután új, LED-alapú lámpákat szereltek fel, az utcák jóval sötétebbek lettek, mint előtte voltak.

A minőségi kifogások mellett az is felmerült, hogy a közbeszerzési eljárások irányítottak voltak, a kiírók és a pályázók között személyi összefonódások voltak, a pályázatok nagy részét pedig úgy írták ki, hogy az Elioson kívül senki, vagy csak nagyon kevés más cég tudott megfelelni a feltételeknek. Mivel a korszerűsítéshez uniós pénzeket is igénybe vettek, ezért az Európai Unió Csalásellenes Hivatala (OLAF) nyomozást indított. Az OLAF a 35 vizsgált pályázatból 17-nél állapította meg, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki a pályázatok kiírásánál.

Az OLAF elküldte a magyar hatóságoknak a jelentést, de az ügyben semmilyen büntetőjogi felelősségre vonás nem történt. A projekteket végül nem uniós forrásból, hanem a magyar adófizetők pénzéből finanszírozta a kormány, amelybe az OLAF-nak így már nem volt beleszólása. A magyar ügyészség nem talált szabálytalanságokat a közbeszerzésekkel kapcsolatban. Tiborcz István végül 2014-ben adta el az Eliosban lévő részesedését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!