
Cikkünk folyamatosan frissül!
A miniszter szerint soha nem történt olyan, hogy a Szőlő utcai javítóintézethez kapcsolódó bejelentéseket ne vizsgálta volna ki az illetékes minisztérium, egy minisztériumi szinten indított vizsgálat tárta fel végül a visszaéléseket. Gulyás azt mondta, azt ki kell vizsgálni, hogy a korábbi rendőrségi vizsgálat miért nem talált semmit.
Gulyás nem volt ott a tárgyaláson, de olvasta a beszámolókat az Index és Tisza közötti tárgyalásról, mondta a miniszter a Telex kérdésére azután, hogy a bíróság pár nappal ezelőtti elsőfokú ítélete szerint a Tisza Pártnak nincs köze az Indexen megjelent 600 oldalas dokumentumhoz. Gulyás arról beszélt, hogy a Tisza gazdasági szakértőjének meghallgatása a bíróságon olyan, mintha Gyurcsányt kérdezték volna az őszödi beszéd után, és szerinte a tudósítások alapján érdemben arról volt szó a peren, hogy a Tisza hazudott-e.
Gulyás szerint a bírósági döntésről mindenkinek lehet véleménye, illetve azt is mondta, hogy ő úgy látja, nem sugalmazta azt, hogy Tisza-szimpatizáns bírók lennének: a miniszter szerint ezt a mondatot ugyanis úgy értette, hogy a bíróságok függetlenségét soha nem látott támadás érte, ezért nem engedhető meg, hogy pártszimpatizáns bírák legyenek. De az, tette hozzá Gulyás, hogy „belengi a gyanú”, nem sugalmazás.
A bíróság ebben a perben először az Indexnek adott igazat, erre a döntésre hivatkozott is válaszaiban Gulyás korábban, most viszont, hogy az Index bukta első fokon a pert, abszurdnak nevezte az eljárást, és arról beszélt, hogy pártszimpátia gyanúja lengi be azt. Erről Gulyás azt mondta a Telex kérdésére, hogy ő a valóságról beszélt mindkét esetben, abban pedig még mindig biztos, hogy a dokumentum valódi.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már 2013-ban információt kért az illetékes gyermekvédelmi szervtől Juhász Péter Pálról, írta a Hvg.hu a napokban. A levél szerint három kiskorú lánynál merült fel Juhász Péter Pál „gondoskodást meghaladó jelenléte az életükben”. Juhász szerintük a „szociális munka etikai normáival összeegyeztethetetlen” módon viselkedett, a megnevezett kiskorúak „életében, ügyükben a kompetens törvényes képviselők, gondozók, intézmények megkeresése nélkül volt jelen, járt el”. Ezt a gyanút nem sikerült akkor igazolni, Gulyás szerint nem is történhetett ilyen a Szőlő utcában, hiszen az ott élők között nincsenek lányok.
A HVG ezután azzal folytatta, hogy tavaly nyár óta ismerte a rendőrség azokat a biztonsági felvételeket, amiken az látható, ahogyan a Szőlő utcai intézményben kiskorúakat bántalmaztak. A HVG azt kérdezte, miért nem lett eltávolítva hamarabb az intézmény igazgatója, ha a rendőrségnek tudomása volt a videókról. Gulyás nem tudta megmondani, mióta vannak a hatóságoknál a bántalmazásokról készült videófelvételek, szerinte ezek csak azért most kerültek elő, mert az ügyészség az el nem évülő bűncselekmények feltárásával kezdi a nyomozati anyagok vizsgálatát.
Gulyás Gergely a Szuverenitásvédelmi Hivatalról azt mondta, hogy akármennyi pénzt, még az eddig elköltöttnél is többet ér az ország szuverenitása. Arról, hogy megsértette a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszó jó hírnevét a bíróság szerint, Gulyás azt mondta: kevés olyan hivatal van Magyarországon, ami évi egy pert ne veszítene el. „Nem ettől függ, hogy jól működik-e egy hivatal” – összegezte.
RTL Híradó a Szőlő utcai fejleményekről kérdezte Gulyást. A miniszter szerint jelenleg zajlik a nyomozás az ügyben, szerinte azért derült fény az ott történt visszaélésekre, mert a kormány teljes körű vizsgálatot rendelt el, nem pedig azért, mert a gyermekvédelemben dolgozók beszéltek a sajtóban a visszaélésekről.
Gulyás szerint jelenleg is zajlik a nyomozás, amit az ügyészség felügyel, ha szükség van rá, korábbi nyomozásokat is felnyithatnak.
„Ursula von der Leyen is szerepelt, pedig ő is háborúpárti” – mondta Gulyás az RTL azon kérdésére, hogy nem furcsa-e, hogy a békepárti kormány békepárti rendezvényén Tóth Gabi mögött a képernyőn felbukkant a háborút indító Vlagyimir Putyin feje. Gulyás szerint bukkantak fel a kivetítőn olyanok is, akiket kritizálnak, Putyin esetében például a nemzetközi jog megsértésének tartják, hogy megtámadott egy országot.
A duguláselhárító maffia slendrián munkájáról kérdezett a Blikk, mire Gulyás azt mondta, hogy akit kár ér, az a fogyasztóvédelemnél jelentse ezt be. Az is kiderült, hogy ha legközelebb havazik, a kormány legközelebb is eltakarítja a havat.
Gulyásnak nincs arról tudomása, hogy Kósa Lajos közvetlen rokonai érintettek lehetnek a Bászna Gabona ügyében, válaszolta a Della podcast kérdésére. Gulyás szerint a kisvállalkozókat és a gazdákat kárpótolni fogják.
Nincs még végleges előrejelzésük a 2026-os GDP-növekedést illetően, de fél százalék körüli bővülést várnak. A kormány idei építőipari kilátásai kifejezetten optimisták, Gulyás szerint a fogyasztás is pozitívan fog alakulni, az ipar esetében viszont vannak problémák.
A miniszter Nagy Mártonhoz hasonlóan a német gazdasági összekötöttséget említette a probléma okaként. „Nem állunk és várunk arra, hogy a német gazdaság jobb legyen” – mondta Gulyás.
Az a cél, hogy 20 ezer fölött legyen az Otthon Start Programban megépülő új lakások száma, ezek a következő másfél évben megépülhetnek, mondta Gulyás. Ezzel arra reagált, hogy éves szinten 5,6 százalékkal, októberhez képest 7,3 százalékkal esett vissza az építőipari termelés 2025 novemberében.
A kormány nyáron külön jogszabályt hozott arra, hogy a kifejezetten a 3 százalékos Otthon Starttal elérhető (vagyis 1,5 millió forintnál alacsonyabb négyzetméterárú és 100 millió forintnál olcsóbb teljes árú) lakásokat tartalmazó projektek kiemeltberuházás-státuszba kerülhetnek, ezáltal könnyebben, gyorsabban kivitelezheti őket a beruházó. A budapesti Otthon Start-os kiemelt beruházások nagy részét a Bayer Construct, Balázs Attila cége építi.
Senkit nem hívtam ki vitára, azt mondtam, hogy kihívható vagyok – mondta Gulyás Gergely az ATV kérdésére, miszerint tervez-e vitázni Magyar Péterrel.
Gulyás január elején járt Csuhaj Ildikó podcastjában, ahol megkérdezték tőle azt, leülne-e Magyar Péterrel vitázni. Gulyás először kitérő választ adott, azt mondta, Magyarral nem lehet szakmai vitát folytatni, ráadásul szerinte már többször nem vállalt vitákat, de amikor másodszor is megkapta a kérdést, azt mondta: „hívjon ki vitára, ha úgy gondolja, hogy szükséges”.
Nem haragszanak a Tiszára azért, mert a Fidesz új szlogenjével foglalt le domént a Tisza Párt – mondta Gulyás. A miniszter szerint nincs egyelőre semmi levédetve, azt meg csak köszönik, ha valaki a jelmondataikat terjeszti, tette hozzá egy kérdésre.

Gulyás arról is beszélt, hogy a pletykákkal ellentétben nem rendült meg a bizalom Orbán Balázs kampányfőnökben.
Az Index kérdésére, miszerint hány magyar van jelenleg Iránban, azt válaszolta Gulyás, nem tud konkrét számot, de minden kint tartózkodó magyarnak azt üzeni, hogy regisztráljanak a nagykövetségen, és ha olyan helyzet alakul ki, segítenek nekik kijutni az országból.
Iránban már több mint két hete zajlanak a síita teokratikus rendszer elleni tiltakozó tüntetések. Az iráni rezsim a tüntetések elfojtására brutális erőszakot alkalmaz, az iráni főügyész en bloc halálbüntetéssel fenyegette meg a tüntetőket, és széles körű megtorlást helyezett kilátásba a támogatók ellen is.
„Nem az a kérdés, hogy Szlovákia Felvidék-e, hanem az, hogy Szlovákia Európa része-e” – mondta Gulyás. Ennek kérdése azután merült fel, hogy az Index felidézte: miután Magyar Péter nyílt levelet írt Robert Ficónak az ügyben, Peter Pellegrini szlovák államfő Magyar leveléből csak azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a Tisza elnöke a felvidéki jelzőt használta, amit ő sértőnek tart.
Gulyás a jó szlovák–magyar viszonyról azt mondta, hogy a jószomszédi viszony önmagában nem jelent semmit, ha az nem társul a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségek megbecsülésével. Szerinte ez a helyzet nyilván árt mindenkinek, Szlovákiának is, mert ez „helytelen és rossz politika”, és a Beneš-dekrétumok kérdésként sem merülhetnének fel.
A Hír TV azt kérdezte, hogy Horvátország mintájára tervezi-e a magyar kormány visszaállítani a sorkatonai szolgálatot.
Gulyás szerint ennek semmilyen aktualitása nincs, a horvát kormány döntését a horvátoknak kell megítélni.
Szerdán a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete kimondta, hogy a kormányközeli Indexen novemberben bemutatott, a Tisza Párt állítólagos gazdaságpolitikai terveit tartalmazó 600 oldalas dokumentum valójában nem köthető a Tiszához: arról kérdezte a minisztert a közmédia, hogy ennek ellenére is fogják-e hangoztatni, hogy ez a dokumentum a Tiszáé.
Gulyás azt mondta, ez „ténykérdés”, a döntés pedig nem jogerős. Szerinte ez olyan, mintha Gyurcsány az őszödi beszéd után azt mondta volna, hogy nem is hazudtak, a bíróság pedig ezt elhitte volna. Mindenki láthatta, videó is van róla – dobta be érvként Gulyás, bár az nem derült ki, hogy miről. Gulyás szerint mindenesetre a bíróság azt nem kérdőjelezte meg, hogy az aláírások a dokumentumon valósak-e.
Gulyás arról is beszélt, hogy szerinte az valótlan, hogy az EMMI tudta volna, hogy Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai Javítóintézet volt igazgatója három lánnyal etikátlanul viselkedett, és ez már 2013-ban eljutott a minisztériumhoz. A rendőrség akkor nem találta megalapozottnak az igazgató elleni vádat, Gulyás szerint nem lehet tudni, hogy ez megtörtént-e.
Gulyás a közmédia kérdésére azt is mondta, hogy a szolidaritási hozzájárulást 50 millió forintig eltörölte a kormány, mert ezeknek a településeknek ez a költség számít, mondta Gulyás. Efölött a törvény változatlan.
A rendkívüli hideg miatt szociális tűzifaelosztásról döntött a kormány, ingyenesen kaphatnak tűzifát a rászorulók, nincs felső limitje a programnak – válaszolta Gulyás az MTVA kérdésére. A miniszter szerint az önkormányzatoknál kell jelentkezniük a rászorulóknak, ők összesítik az igényeket, a Belügyminisztérium pedig ezután fogja kiosztani a tűzifát.
Minden változtatásnak vannak vesztesei, de Magyarországon sokan szenvednek attól, hogy a kamionok és a teherautók nem a fő közlekedési útvonalakon haladnak – mondta Gulyás az útdíjak 4,3 százalékos emelkedéséről. A miniszter szerint minden változtatásnak vannak vesztesei, de Magyarországon sokan szenvednek attól, hogy a kamionok és a teherautók nem a fő közlekedési útvonalakon haladnak. A fuvarozók érdekképviseleteivel továbbra is tárgyalnak, de a kamionokat mindenképp a gyorsforgalmi utakon szeretnék tartani.
Mostanra a helyzet megnyugtató Gulyás szerint, de a hideg továbbra is nagy kockázatokat hordoz. A betegellátás jelenleg zavartalan az országban, a hóeltakarítás és síkosságmentesítés továbbra is zajlik. Gulyás szerint nincs olyan település Magyarországon, ami a hó miatt ne lenne megközelíthető. Előfordulnak kisebb késések a busz- és vasútközlekedésben, a légi közlekedés zavartalanul működik.
A vörös kód továbbra is érvényben van, ennek értelmében minden szociális intézmény köteles fogadni a hajlék nélkül élőket és azokat, akik a hideg miatt bajba jutnak.
A Bászna Gabona ügye miatt az Agrárgazdasági Kamara jelezte, hogy reális a veszélye annak, hogy a gazdáknak várniuk kell a pénzükre, vagy nem is kapják meg azt. Gulyás azt mondta, a kormány ezért beavatkozik, garantálni fogják, hogy minden gazda pénzhez jusson.
Ahogy arról korábban írtunk, több milliárd forintos hiány és tízezres tonnaszámú eltűnt készlet miatt forrong a kelet-magyarországi gabonapiac, a Bászna Gabonánál pár napja indult nyomozás sikkasztás miatt.

A Beneš-dekrétumokról is beszélt Gulyás Gergely szerdán, mint a miniszter fogalmazott, a joggyakorlatot is megvizsgálták ebben a témában. „Nem szavakra, hanem tettekre van szükség”, mondta Gulyás, aki szerint a kollektív bűnösség elfogadhatatlan korunk Európájában, pedig a szlovák hatóságok a mai napig alkalmazzák a Beneš-dekrétumokat. „Ez egy származási alapú megkülönböztetés”, mondta a miniszter, ezért a magyar kormány az úgynevezett tettek részeként jogi segítséget ígért azoknak, akiket hátrány ér emiatt. „Ez olyan határátlépés, ahol még az európai emberjogi fórumokra is számíthatunk” – fogalmazott.
A második világháború után a csehszlovák állam a Beneš-dekrétumokkal a kollektív bűnösség elvét alkalmazta a területén élő magyar és német lakosokra, sok esetben megfosztva őket ingatlanjaiktól, ingóságaiktól, lakhelyüktől. A törvényerőre emelt dekrétumok a mai napig a cseh és a szlovák államrend kikezdhetetlen alapjait jelentik, dacára annak, hogy ma már nem állnák ki az emberi jogi próbát.
Az ügy azután került ismét napirendre Szlovákiában és Magyarországon, hogy autópálya-építéseknél a Beneš-dekrétumokra hivatkozva koboztak el földeket szlovákiai magyaroktól. A dekrétumok miatt Magyar Péter is üzent Robert Ficónak, Orbán Viktor szövetségesének. A Tisza Párt elnöke január elején részt vett azon a tüntetésen, amelyet a budapesti szlovák nagykövetség előtt tartottak, és nyílt levelet is írt Robert Ficónak az ügyben. Peter Pellegrini Magyar Péter leveléből azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a Tisza elnöke a felvidéki jelzőt használta, amit ő sértőnek tart. Magyar erre azt javasolta Ficónak, hogy az áprilisi választásig helyezze hatályon kívül a Beneš-dekrétumokat.
A tegnapi kormányülésen tárgyaltak a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első részletének kifizetéséről. A Bankszövetség jelezte a kormánynak, hogy a magyar bankrendszer nem képes egy napon belül teljesíteni a 13. nyugdíj és a 14. nyugdíj első kifizetését, így ezeket kettő egymást követő napon fogják kifizetni.
A kormány nemzeti petíciót indít, ismét Ukrajnával és Brüsszellel kapcsolatban, mondta Gulyás Gergely: szerinte ugyanis Brüsszelnek „háborús tervei vannak”. Gulyás szerint emellett arra semmi esély nincsen, hogy Oroszország valaha háborús kompenzációt fizessen Ukrajnának. A miniszter azt is kifejtette, hogy a háborúban álló Ukrajna sok támogatást kapott Európától. Ez is a tétje az áprilisi választásoknak, állította Gulyás.
Kijöttek a héten a tavaly decemberi és a 2025 egészére vonatkozó inflációs adatok: decemberben átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakat, 2025 egészében 4,4 százalék volt az infláció.
Az infláció így a jegybanki toleranciasávon belülre került, a kiskereskedelemben vásárolható élelmiszerek áremelkedése pedig közelít a 0 százalékhoz – mondta az adatokról Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. A friss adatokról azt nyilatkozta a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy az árréscsökkentés jelentősen hozzájárul az infláció csökkentéséhez, ezért az intézkedést a kormány nemcsak meghosszabbította 2026. február 28-ig, hanem ki is terjesztette újabb 13 termékkategóriára.
Az árrésstop fenntartásáról februárban dönt majd a kormány.
Két százalékponttal erősödött a teljes népesség körében a Tisza Párt a Medián január elején végzett felmérése szerint, Magyarék eszerint összesen 12 százalékponttal vannak a Fidesz előtt a választani tudó biztos szavazók körében. Az IDEA Intézet hasonló arányt mért, ott 10 százalékpontos előnyt jósolnak a Tiszának a Fidesszel szemben januári felmérésükben.
A kormány belső méréséről ezzel szemben sokat nem tudni, bár Gulyás Gergely egy hete arról beszélt, hogy szerinte most annál is jobban áll a Fidesz, mint amiről Orbán Viktor nyáron beszélt. Ő azt állította, nem látott még olyan saját felmérést, amiben nem a Fidesz vezet.
Ezen a héten jöttek ki az ipari termelésre vonatkozó KSH adatok, 2024 novemberéhez képest 5,4 százalékkal, októberhez képest 2 százalékkal esett vissza az ipari termelés 2025 novemberében. Ez volt 2025 legnagyobb havi alapú visszaesése, a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatokat vizsgálva az elmúlt közel öt évben ebben a hónapban volt a legalacsonyabb az ipari termelés.
A feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés volumene októberhez viszonyítva. A legnagyobb súlyú alágak közül a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártása bővült, a járműgyártás és a villamosberendezés-gyártás termelése visszaesett.
A kormánypárt szombaton a Fidesz tisztújító kongresszusán bemutatta 106 képviselőjelöltjét, 65 régi és 41 új jelölttel vág neki a Fidesz a választásoknak, Orbán Viktor pedig készen áll arra, hogy ő legyen a listavezető. Orbán a kongresszuson tartott beszédében előrevetítette, hogy aki választási csalásról és önmerényletről beszél, az a választási vereségét magyarázza. „A győztes csapaton ne változtass elv helyett én inkább abban hiszek, hogy az eklézsiát mindig meg kell reformálni, mert a Fidesznél csak a Fidesz a jobb” – mondta Orbán a régi jelöltekről.
Ebben a cikkünkben térképen mutattuk meg, mely jelöltekkel száll ringbe a Fidesz mellett a Tisza, a DK és a Mi hazánk is.
Ahogy az várható volt, a köztársasági elnök a törvény szerinti első lehetséges időpontot, 2026. április 12-ét választotta a 2026-os országgyűlési választás időpontjának. „A demokrácia egyik alappillére a szabad választás joga. Biztatok mindenkit, hogy éljen vele!” – írta Facebook-posztjában Sulyok.
Orbán Viktor azt írta, hogy „Április 12. A biztos választás.” Több fideszes politikus, köztük Kósa Lajos és Nagy István szintén ezzel a szlogennel reagált a bejelentésre, így elég valószínű, hogy Magyar Péter doménlevédetése és védjegyoltalma ellenére ragaszkodni fog a Fidesz ehhez a szlogenhez.
Magyar Péter pedig azt írta, hogy „Hivatalos: 89 nap múlva, április 12-én Magyarország választ. Zászlókat a magasba! Fel, győzelemre!”.