Még nem ütött be az Otthon Start hatása, visszaesett az építőipar novemberben
Az egy évvel és egy hónappal korábbi adatokhoz képest is visszaesett az építőipari termelés 2025 novemberében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott adatai alapján. Éves szinten 5,6 százalékos – munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján 3,6 százalékos –, az októberi adatokhoz képest pedig 7,3 százalékos csökkenés látszik az adatokból.
Az építőipari termelés volumene 1,6 százalékkal bővült az év tizenegy hónapjában az egy évvel korábbi adathoz képest. Ahogy a Portfolio kiemeli, ez a teljesítmény, bár a két megelőző évhez képest jó hír, lényegesen elmarad a 2022-es csúcstól, és egyáltalán nem látszik az általános konjunktúra.
A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 7,7 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 20 százalékkal csökkent. A magas bázis mellett utóbbi annak is köszönhető, hogy a kategória nagy részét az utak és vasutak építése teszi ki, ennek az alágazatnak a termelése pedig 30 százalékot esett vissza 2024 novemberéhez képest. Az épületek építése 31,2 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbi, alacsony bázisnál, míg az egyéb építmények építése 9,9 százalékkal csökkent az előző évihez képest.
A KSH adataiból kiderül az is, hogy az építőipari vállalkozások november végi szerződésállománya 47,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit: ez úgy állt össze, hogy az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 11,3 százalékkal csökkent, az egyéb építményekre – vagyis jórészt állami fejlesztésekre – vonatkozóké pedig 82 százalékkal nőtt.
Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke szerint az adatokból látszik, hogy novemberben még nem lehetett érzékelni az Otthon Start hatását, mivel az építőipar tehetetlenségéből kiindulva lassabban is reagál a piaci változásokra. Szerinte az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy tavaszra pörög fel a lakásipar, azon belül is leginkább a társasház-építési szegmens.
Emellett fellendülhetnek a lakásfelújítási munkák is, hiszen az Otthon Start Hitel leginkább a használtlakás-piacot pörgette fel. Erről tanúskodnak az Újház Zrt. tavalyi építőanyag-kereskedelmi adatai is: eszerint az építőanyagok közül a forgalomnövekedés azokban a szegmensekben volt a legjellemzőbb, amiket elsősorban a felújításokhoz használnak. A várakozások alapján 2026-ban legalább kétszer annyi (körülbelül 25000 db) lakás építése kezdődhet el Magyarországon, mint tavaly. Jó hír az építtetőknek, hogy építőanyagból nincs, és várhatóan nem is lesz hiány – teszi hozzá Juhász.