Gulyás szerint a Tisza és az Index közti perben arról volt érdemben szó, hogy a Tisza hazudott-e

Gulyás nem volt ott a tárgyaláson, de olvasta a beszámolókat az Index és Tisza közötti tárgyalásról, mondta a miniszter a Telex kérdésére azután, hogy a bíróság pár nappal ezelőtti elsőfokú ítélete szerint a Tisza Pártnak nincs köze az Indexen megjelent 600 oldalas dokumentumhoz. Gulyás arról beszélt, hogy a Tisza gazdasági szakértőjének meghallgatása a bíróságon olyan, mintha Gyurcsányt kérdezték volna az őszödi beszéd után, és szerinte a tudósítások alapján érdemben arról volt szó a perben, hogy a Tisza hazudott-e.

Gulyás szerint a bírósági döntésről mindenkinek lehet véleménye, illetve azt is mondta, hogy ő úgy látja, nem sugalmazta azt, hogy Tisza-szimpatizáns bírók lennének: a miniszter szerint ezt a mondatot ugyanis úgy értette, hogy a bíróságok függetlenségét soha nem látott támadás érte, ezért nem engedhető meg, hogy pártszimpatizáns bírák legyenek. De az, tette hozzá Gulyás, hogy „belengi a gyanú”, nem sugalmazás.

A bíróság ebben a perben először az Indexnek adott igazat, erre a döntésre hivatkozott is válaszaiban Gulyás korábban, most viszont, hogy az Index bukta első fokon a pert, abszurdnak nevezte az eljárást, és arról beszélt, hogy pártszimpátia gyanúja lengi be azt. Erről Gulyás azt mondta a Telex kérdésére, hogy ő a valóságról beszélt mindkét esetben, abban pedig még mindig biztos, hogy a dokumentum valódi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!