A bíróság elsőfokú ítélete szerint a Tisza Pártnak nincs köze az Indexen megjelent 600 oldalas dokumentumhoz

2479

Szerdán a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete kimondta, hogy a kormányközeli Indexen novemberben bemutatott, a Tisza Párt állítólagos gazdaságpolitikai terveit tartalmazó 600 oldalas dokumentum valójában nem köthető a Tiszához – közölte Facebook-bejegyzésében Magyar Péter, a párt elnöke.

Magyar szerint ezzel „végképp összeomlott Orbán Viktor és a Fidesz teljes kampánya”, és már a bíróság is kimondta, hogy teljes egészében hazugság az az áldokumentum, amiről hónapok óta állítják, hogy az a Tisza adócsomagját tartalmazza. „A bíróság kimondta, hogy ehhez a 600 oldalhoz a Tisza Pártnak semmi köze, és abból semmilyen következtetést nem lehet levonni a Tisza gazdaságpolitikai programjára” – tette hozzá a párt elnöke.

Magyar állítása szerint a 600 oldalas hamisítványt „Orbán Viktorék gyártották a mesterséges intelligencia segítségével”, és a Tiszához nem tartozó emberek aláírásait is ők hamisították rá. „Erre a hazugságkampányra, amiről ma a magyar bíróság is kimondta, hogy egy szó sem igaz belőle, Orbán Viktor több tízmilliárd forint közpénzt égetett el úgy, hogy a fideszes megrendelők pontosan tudták: minden betűje hazugság – hisz ők csinálták” – mondta a Facebookon megosztott videóban.

A bejegyzés szerint a bíróság az ügyben tanúként hallgatta meg az Index főszerkesztőjét, Fekete-Szalóky Zoltánt és Kármán Andrást, a Tisza Párt adópolitikai szakértőjét. Az ítélet után az Index közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy a felperesek gyakorlatilag minden állításunkat vitatták, és az Indexnek a bíróság előtt kell megvédenie az általa szerzett információkat és a szerkesztőség munkáját. „Az elsőfokú eljárásban a bíróság a Tisza Párt keresetének részben helyt adott, a helyreigazításként kért közlemény szövegét azonban lényegesen lerövidítette. Az Index az elsőfokú döntéssel szemben fellebbezést nyújt be, és továbbra is él minden rendelkezésére álló jogi eszközzel annak érdekében, hogy bizonyítsa igazát” – írták.

A Tisza Párt néhány hónapja helyreigazítási pert indított az Index ellen, miután a lap egy szerző nélküli cikkben azt állította: birtokukba került egy dokumentum, ami szerint a Tisza „brutális” személyi jövedelemadó-emelésre készül. A cikk megjelenése előtt az Index nem kérte ki a párt álláspontját. A Tisza Párt rögtön cáfolta az állításokat, Magyar Péter pedig hamisítványnak minősítette az Index által hivatkozott dokumentumot.

Ennek ellenére a Fidesz és a hozzá köthető médiumok az Index írására hivatkozva intenzív kampányt indítottak a Tisza állítólagos adóemelési terveiről. Országszerte megjelentek a „Tisza-adóról” szóló plakátok, szja-kalkulátort készítettek, a kormány pedig nemzeti konzultációt is indított a „kiszivárgott adóemelési tervekről”. Az ügy újabb fejezeteként novemberben egy második, szintén a Tisza adóemelését állító cikk is megjelent, amelyről Magyar Péter azt mondta, minden állítása hazugság.

A bíróság szeptember végén, első fokon az Indexnek adott igazat a helyreigazítási ügyben, Magyar Péterék pedig fellebbeztek a döntéssel szemben. A Fővárosi Ítélőtábla tavaly év végén hatályon kívül helyezte az elsőfokú bírósági ítéletet, emiatt indult újra az eljárás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!